Krónika

Egyre csökken a gyermekhalandóság

Az UNICEF szerint továbbra is tizenhatezer, öt éven aluli gyermek hal meg naponta a világban, döntően az elmaradott országokban

Ötvenhárom százalékkal csökkent világszerte a csecsemő- és kisgyermekkori halandóság az elmúlt huszonöt évben – derült ki az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) frissen közzétett jelentéséből, de még nem sikerült elérni azt a célt, hogy ez az arány 2015 végéig kétharmad legyen.

Világszerte ötvenhárom százalékkal csökkent az elmúlt huszonöt évben a gyermekhalandóság – derült ki a legutóbbi UNICEF jelentésből. A dokumentum szerint az öt éven alu­liak körében – többnyire megelőzhető okokból – bekövetkező halálozások száma 1990 óta az évi 12,7 millióról az idén 5,9 millióra csökkent, az érték először süllyedt hatmillió alá. Ez azt jelenti, hogy amíg negyed évszázada kilencvenegy haláleset jutott ezer élveszületésre, addig az idén már csak negyvenhárom.

Az UNICEF, az Egészségügyi Világszervezet (WHO), a Világbank és az ENSZ Népesedési Főosztályának közös jelentése szerint azonban továbbra is tizenhatezer, öt éven aluli gyermek hal meg naponta a világban. Az adatok szerint negyvennyolcmillió, ötévesnél fiatalabb gyermek életét sikerült megmenteni az elmúlt tizenöt esztendőben.

A világ vezetői a következő tizenöt évre szóló újabb célok kihirdetésére készülnek szeptemberben. Az UNICEF szerint további harmincnyolcmillió kisgyermek életét lehetne megmenteni a gyermekhalandóság felszámolására irányuló erőfeszítések fokozásával. Az ENSZ Gyermekalapjának ügyvezető-helyettese, Geeta Rao Gupta szerint 2000 óta számos országban megháromszorozódott a gyermekhalandóság csökkenésének mértéke.

A jelentés szerint a legnagyobb kihívást továbbra is az élet első huszonnyolc napja jelenti, ekkor következik be ugyanis a halálozások negyvenöt százaléka. A leggyakoribb halálokok továbbra is a koraszületés, a tüdőgyulladás, a szülés közben fellépő komplikációk, a malária, a vérmérgezés, a fertőzés miatti életveszélyes szövődmények. Az öt éven aluliak halála az esetek majdnem felében az alultápláltság számlájára írható. A jelentés szerint a születés helye döntő jelentőségű: a mutatók szerint Indiában a legmagasabb a gyermekhalandóság, ott az idén másfél millió öt éven aluli fiatal veszítette életét, ami a globális érték húsz százalékát jelenti. In­diában huszonegy gyermekből egy nem éri meg az ötödik születésnapját.