Krónika
Egyelőre várat magára az indián nyár
Változékony időjárásra számíthatunk az előttünk álló napokban, lehűléssel és helyenként elenyésző mennyiségű csapadékkal
Ma napos idő várható, de melegérzetünket befolyásolja a megerősödő szél. Magyarország északkeleti és nyugati részén kialakulhat néhol egy-egy zápor, de számottevő csapadékmennyiség nem várható.
Mától szerdáig a legmagasabb, napközben mérhető hőmérséklet tizenhét és huszonkét, míg a legalacsonyabb öt és tizenkét fok között alakul. Holnap csak elvétve lehet eső, szerdán az ország északi és déli részén alakulhatnak ki kisebb záporok.
Csütörtökön már változóan borongós lesz az idő, helyenként záporok is várhatók, megélénkül a szél, ezzel együtt még mindig több órára kisüt a nap. A legalacsonyabb napközben mérhető hőmérséklet ekkor már négy-tíz, a legmagasabb tizennyolc-huszonhárom Celsius-fok között alakul.
Pénteken esős időre számíthatunk, miután dél-délkelet felől megnövekszik a felhőzet, és jellemzően délutántól több helyen elered az eső. Élénk lesz és néhol meg is erősödik a szél, a leghidegebb hőmérsékleti érték hat–tizenhárom, a legmelegebb pedig tizenhét–huszonkét fok körül lesz.
Szombaton és vasárnap a péntekihez hasonló időjárás várható, elszórtan esőkkel, záporokkal az ország egész területén. Az OMSZ korábbi, egész szeptemberre kiadott, hosszabb távú előrejelzése szerint e hónapban ugyan az évszaknak megfelelően már a kánikulai időszakhoz viszonyítva változékonyabb lesz az idő, összességében az időjárás azonban inkább hasonlít ahhoz, amit vénasszonyok nyaraként vagy indián nyárként ismer a köznyelv. A hazánkat sújtó hőhullámok közül az utolsót okozó légtömeg még egyben van, és jelenleg Ukrajnában okoz kánikulát.