Krónika
Ebola-programot sürgetnek Nyugat-Afrikában
A nyolcmilliárd dolláros segélyprogram a második világháború utáni Marshall-terv mintájára épül

A washingtoni találkozón jelen volt Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, Christine Lagarde, az IMF elnöke és Jim Yong Kim, a Világbank vezetője is. Utóbbi bejelentette, hogy a szóban forgó három nyugat-afrikai országnak további 650 millió dolláros segítséget nyújtanak. Tavaly a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank (IBRD) már egymilliárd dollárt adott az ebola elleni harcra.
Ban Ki Mun azt közölte, hogy a három ország kérésére válaszul július közepén New Yorkban nemzetközi donorkonferenciát tartanak.
Az IMF februárban egy új katasztrófakezelési alapot (CCR) hozott létre, amelyből járvány és természeti csapások esetén tudják támogatni az érintett országokat. Berlin csütörtökön 30 millió dollárt, London pedig 50 millió dollárt bocsátott az alap rendelkezésére.
