Krónika
Dulakodás után halt meg egy rab a börtönben
A cellájában kezdett dühöngeni, rátámadt az őrökre, akik földre teperték és valószínűleg többször is megütötték. A férfi eszméletét vesztette és már nem tudták újraéleszteni. A helyszínre gyorsan kiérkező mentők sem tudták megmenteni az életét.
A boncolás megtörtént, és elképzelhető, hogy az őrök intézkedése okozta a férfi halálát. A Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője megerősítette a történteket, valamint elmondta, hogy a helyszíni szemle a katonai ügyész jelenlétében történt, ezután rendelték el a nyomozást. Mint mondta, bántalmazás hivatalos eljárásban bűntette miatt folyik a nyomozás. Igazságügyi orvosszakértő bevonásával vizsgálják a halál okát, gyanúsítottja egyelőre nincs az ügynek.