Krónika
Drogbandák véres lövöldözése
Grenoble egyik iskolája előtt volt a leszámolás
Az első áldozat a helyszínen meghalt, a másik állítólag bár megsebesült, de végül szívrohamban vesztette életét. A harmadik áldozatról egyelőre csak annyit tudni, hogy súlyos sérülésekkel vitték kórházba.
Rendőrségi források szerint feltehetően kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos leszámolás történt. Erre utal, hogy a lövések célzottan a három férfira irányultak. A lövöldözéshez használt gépkocsit néhány kilométerre a helyszíntől kiégett állapotban megtalálták a rendőrök. A környéket teljesen lezárták, az ügyben a bűnügyi rendőrség indított vizsgálatot. Az általános iskola igazgatósága először úgy döntött, hogy minden gyereknek az épületben kell maradnia, déltájban azonban feloldották a zárat, és a szülők hazavihették a gyerekeket.
Egyelőre nem tudni, hogy hányan lehettek a lövöldözők. Az áldozatok személyazonosságát sem fedik fel, annyit tudni csak, hogy 20 és 30 év közötti férfiakról van szó.