Krónika

Drogban is érdekelt volt a lyoni hóhér

Kábítószer-kereskedőkkel tartott szoros kapcsolatot a Dél-Amerikába menekült Klaus Barbie, a Gestapo leghírhedtebb figurája

Szoros kapcsolatban volt a kábítószer-maffiával bolíviai tartózkodása idején a második világháború után Dél-Amerikába menekült, „a lyoni hóhérként” elhíresült náci háborús bűnös.

Klaus Barbie egy bemutatásra váró dokumentumfilm szerint a hadsereg, a politikusok és a Roberto Suárez drogkartellje közötti összekötőként segítette a Luis García Meza tábornok vezette katonai államcsínyt, majd a diktatúra működését.



Klaus Barbie szoros kapcsolatot ápolt a bolíviai kábítószer-maffiával egy szeptemberben az Arte nevű televíziós csatornán bemutatandó dokumentumfilm szerint. Az alkotók, Peter F. Müller és Michael Mueller három évig kutatták a témát, egyebek mellett „a lyoni hóhérként” is emlegetett háborús bűnös személyes feljegyzéseit. Barbie 1942 és 1944 között volt a Gestapo lyoni főnöke, a beosztottaival együtt elkövetett vérengzések miatt egy francia katonai bíróság ezért 1954-ben távollétében halálra ítélte. A náci háborús bűnös, aki a nyugatnémet és az amerikai titkosszolgálattal is együttműködött, Klaus Altmann nevén élt Bolíviában, ahol támogatókat hajtott fel a Meza-puccshoz.

Luis García Meza 1980 júliusában katonai puccsal ragadta magához a hatalmat, kegyetlen katonai diktatúrája többek között a kokaincsempészetből származó bevételekből tartotta fenn magát, és aktívan támogatták a drogkereskedők is. Roberto Suárezt akkoriban a világ első számú drogkereskedői között tartották számon, de sokszor bukkant fel Bolíviában az akkoriban még csak feltörekvő kolumbiai keresztapa, Pablo Escobar is, aki később a leghírhedtebb drogbáró lett.

A kábítószer-kereskedelemmel való nyílt kapcsolatai miatt a Meza-diktatúrára nagy nemzetközi nyomás nehezedett, a tábornok végül egy év után távozott a hatalomból, utódja egy másik tábornok, Celso Torrelio lett.

Az 1983-as demokratikus átmenet után Klaus Barbie-t kiadták Franciaországnak, ahol a világháború idején elkövetett rémtetteiért a bíróság életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte, mivel addigra már Franciaországban is eltörölték a halálbüntetést, Barbie 1991-ben halt meg a börtönben. Luis García Meza jelenleg ugyancsak börtönbüntetését tölti Bolíviában, sajtóhírek szerint egészségi állapota az utóbbi időben megrendült.