Krónika

Csúszós úton borult fel a halálbusz

Hárman haltak meg a szombati tömegbalesetben

Rossz előzés miatt borulhatott az oldalára egy emeletes busz szombaton este az M3-as autópályán, a balesetben hárman meghaltak, többen súlyosan, néhányan életveszélyesen megsérültek. Az egyik debreceni utazási iroda által szervezett program utasai a bécsi adventi vásárból tartottak hazafelé. Az áldozatok egyike egy kamasz fiú, a másik egy fiatal lány, a harmadik pedig egy középkorú férfi. A rendőrség büntetőeljárást indított a történtek tisztázására, egyelőre nem tudni, hogy a vizsgálatnak van-e már konkrét gyanúsítottja.

Három ember életét veszítette, harminchárman pedig megsérültek, amikor szombaton késő este felborult egy emeletes autóbusz az M3-as autópályán Mezőkövesd környékén, a Miskolc felé vezető oldalon. Az egyik áldozat egy tizenhárom éves fiú, a másik egy húsz év körüli nő, a harmadik pedig egy középkorú férfi. A felborult buszba több személyautó is belerohant, majd azokba újabbak csapódtak, így pillanatok alatt tizenkét roncs volt a helyszínen. A busz utasai közül húsz ember sérülései súlyosak, közülük kettőé életveszélyesek, sajtóhírek szerint egyikük az elhunyt fiú édesanyja, akinek állapota tegnap este válságos volt. A sérülteket Miskolcra, Debrecenbe és Egerbe szállították a nagy létszámmal kivonuló mentők. Az autóbuszon több mint nyolcvanan voltak, akik az egyik debreceni utazási iroda szervezte programmal Bécsben voltak az adventi vásáron.

A baleset valószínűleg azért következett be, mert a buszt a tragédia előtt röviddel megelőzte egy személykocsi, amely megcsúszott, és pörögni kezdett, amikor megpróbált visszasorolni a jobboldali sávba, a buszsofőr pedig ki akarta kerülni az irányíthatatlan járművet, hogy elkerülje az ütközést. A rendőrség és a közútkezelő illetékesei már a baleset előtt felhívták a figyelmet, hogy a térségben ónos eső esik, és hasonlóan veszélyes, amikor a köd lefagy az aszfaltra.

A felborult járműből a mozogni képesek a kitört ablakokon, vagy azokat kitörve jutottak ki, amíg a mentők, a rendőrök és a tűzoltók a helyszínre érkeztek. A legtöbb sérült azok között van, akik a busz bal oldalán voltak, a kocsi ugyanis arra dőlt, így utastársaik rájuk zuhantak. A sokkot kapott sérülteket, és a többi túlélőt nemcsak a mentőszolgálat dolgozói, hanem a helyszínre küldött pszichológus is megpróbálta segíteni a történtek feldolgozásában.

A súlyos sérülteket Debrecenbe és Miskolcra szállították, a két intézményben tegnap szinte egész nap megerősített szolgálatban műtötték az embereket az orvosok. Az áldozatok közül a fiú és a férfi szomszédok voltak Debrecenben, a fiatal nő pedig Harsányban lakott. A buszt vezető férfi könnyebb sérüléseket szenvedett, őt tegnap meghallgatták a rendőrök, hogy mit mondott, még nem ismert. Ugyancsak meghallgatták az eset szemtanúit, és a busz könnyebben megsérült utasait. A rendőrség közlése szerint a hatóság szakértők segítségével, büntetőeljárásban vizsgálja a történteket, azt tegnap estig nem hozták nyilvánosságra, hogy az ügynek van-e konkrét gyanúsítottja, vagy ismeretlen tettes ellen kezdték meg a vizsgálatot, illetve mi a vizsgálat alapja és minősítése.