Krónika

Csalási ügyben nyomoznak a Zsolnaynál

Több dolgozót, közöttük a cég vezetőjét is kihallgatták tegnap a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói a pécsi Zsolnay-gyárban, miután a hatóság költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt indított vizsgálatot a világhírű vállalkozás ügyeiben.

A Bama.hu Baranya megyei hírportál információja szerint a gyárban egy bejelentés után jelentek meg az adóhatóság munkatársai.

A Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt., illetve annak tulajdonosi köre hétfőn arról adott ki közleményt, hogy attól tartanak: ellenséges kivásárlási szándék fenyegeti a céget, amelyhez asszisztál a kisebbségi tulajdonos, a Pécs Holding Zrt., a baranyai megyeszékhely önkormányzatának vagyonkezelő vállalata. A pécsi önkormányzat közölte, indokoltnak látják a Zsolnay-gyár korábbi, stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítését, a döntést – szerintük – a fentiek is igazolják.