Három évtizede gyászolja a világ az addigi legnagyobb emberveszteséggel járó űrhajós szerencsétlenség hét halálos áldozatát. A Challenger katasztrófája elkerülhető lett volna, de a NASA nem hallgatott a veszélyre figyelmeztető mérnökökre.
Ma harminc esztendeje következett be az emberi részvétellel történő űrrepülések történetének addigi legnagyobb katasztrófája, amikor indítása után alig több mint hetven másodperccel felrobbant és megsemmisült a Challenger űrsikló.
Az expedíció az eredeti terv szerint hat nappal korábban indult volna, majd többször is egy-egy nappal későbbre halasztották a startot. Ennek egyik oka az volt, hogy az egyik számításba vett kényszerleszállóhelyen, a szenegáli Dakarban lévő reptér közelében viharos volt az időjárás. Az űrrepülőgépeket az amerikaiak lehetőség szerint mindig úgy bocsátották fel, hogy a kijelölt kényszerleszállóhelyek egyidejűleg alkalmasak legyenek a visszatérésre, amennyiben közvetlenül a start után, de még a Föld légkörében történik olyan meghibásodás, amely miatt az űrutazás meghiúsulhat. Ráadásul Floridában is rossz volt az időjárás, a mérnököknek pedig csak több óra alatt sikerült rendbe hozni a folyton vészjelzéseket adó egyik tűzjelző műszert.
A Challenger tervezett útja kiemelt helyen szerepelt a NASA programjában, mivel azzal kezdődött meg az a munka, amelyben civileket is felvittek a világűrbe, növelve ezzel az amerikai űrkutatás presztízsét a választópolgárok előtt. Az űrsikló egyik utasa Christa McAuliffe tanítónő volt, akit a Tanár az űrben elnevezésű programban választottak ki az útra. McAuliffe kijelöléséről, felkészítéséről kampányfilmek sora készült el az űrhajósok tréningje idején, amelyeknek köszönhetően a nő már az indulás előtt Amerika-szerte szupersztárnak számított. A Challenger végzetes útjára indult hét asztronauta közül ketten voltak nők, mivel a személyzet tagja volt az akkor már veterán űrhajósnak számító Judith Arlene Resnik is, így a harminc évvel ezelőtti start volt az első az egész világon, amikor két hölgy egy űrhajón indult a világűrbe. Bár a Challenger startja előtt már számos aggasztó jelre hívták fel a figyelmet a mérnökök, a NASA vezetése nem halogatta tovább az indítást. Az űrsikló egyik gyorsítórakétájának tömítése az indítóálláson kifagyott, áteresztett, ami aztán hatalmas robbanást okozott a hajtóműben. Francis Scobee parancsnok és társai, Michael J. Smith, Ellison Onizuka, Ronald McNair, Greg Jarvis és a két hölgy halálát egy fél dollárba sem kerülő alkatrész okozta. A hibára a katasztrófa előtt figyelmeztető mérnököket a NASA elbocsátotta, és hosszú időre elhallgattatta. A Callenger végzetes indítása után Amerika több mint két évig nem bocsátott fel újabb űrsiklót. A szomorú történet már nem jelent rekordot: a Columbia 2003-as visszatérésekor ugyancsak heten veszítették életüket, amikor a jármű felrobbant.
