Krónika

Büntetőügybe keveredett Oszter Sándor

Súlyos szabadságvesztéssel fenyegetett büntetőügy vádlottja lett Oszter Sándor, a Kossuth-díjas színművészt befolyással üzérkedéssel vádolták meg – írta a Story Magazin.

A lap szerint Oszter tagja volt annak a csoportnak, amelynek tagjai az ügyészség szerint azt állították egy magyar állampolgárságú, Szlovákiában bujkáló vállalkozónak, hogy el tudják simítani a magyarországi büntetőperének ügyét, és így tízmillió forintot csaltak ki tőle. A Story Magazin szerint az üzletember megelégelte az ígérgetést, és családja közvetítésével a Nemzeti Védelmi Szolgálathoz fordult segítségért, a hatóság ezután hónapokig megfigyelte Oszter Sándort és társait, miközben begyűjtötte az ügy bizonyítékait.

A művész felesége tegnap az egyik közösségi oldalon nyilvános bejegyzésben állította, hogy férjét megtévesztették, és nem vett részt a bűncselekményben, mindössze egy film­szerepről folytatott tárgyalásokat.

Az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség folytat eljárást, a hatóság mára ígért válaszokat lapunknak az Oszter Sándort érintő vizsgálatról.