Krónika
Börtönben marad a skálás gyilkos
A bíróság úgy ítélte, hogy Bene László esetében fennáll a bűnismétlés veszélye
Benét a Legfelsőbb Bíróság 1996-ban több emberen, részben előre kitervelten, részben nyereségvágyból, részben aljas indokból elkövetett emberölésben és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a budai Skála Áruház pénzszállító autójának kirablása, valamint több ember, egy 23 éves egyetemista és két vadász megölése miatt. Márciusban a korábban eljáró büntetés-végrehajtási bíró Benét az életfogytig tartó fegyházból nem jogerősen feltételes szabadságra bocsátotta, a végzést azonban a másodfokon eljáró törvényszék hatályon kívül helyezte. A megismételt elsőfokú eljárásban a bíróság értékelte a Bene meghallgatásán előadottakat, a börtön előterjesztését (nem javasolták, hogy kiengedjék), valamint a komplex, igazságügyi pszichológus bevonásával készült szakértői véleményt is. A vélemény szerint Bene esetében továbbra is fennáll a bűnismétlés veszélye, tekintettel arra, hogy személyiségszerkezetében nem következett be olyan mértékű változás, amelynek alapján le lehet vonni azt a következtetést, hogy törvénytisztelő életmódot fog folytatni. A bíróság mostani döntésével helybenhagyta a Szegedi Járásbíróság büntetés-végrehajtási bírájának elsőfokú döntését. A büntetés-végrehajtási törvény előírásainak megfelelően a bíróság rendelkezett arról, hogy a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét 2017-ben újra megvizsgálják.
