Krónika

Biztonságos évet zárt a légi közlekedés

Biztonságosabb volt tavaly a repülés a korábbi esztendőkhöz viszonyítva, a halálos áldozatok száma pedig rekordnak számítóan alacsony volt – áll a repülőgép-baleseteket összesítő Aviation Safety Network nevű internetes szakportál tegnap kiadott jelentésében.

Az összesítés szerint a múlt évben tizenhat olyan repülőkatasztrófa következett be a világon, amely halálos áldozatokat követelt, a szerencsétlenségekben ötszázhatvan ember veszítette életét.

A szakemberek kiemelték, hogy a múlt esztendő két legfontosabb eseménye a repülőbalesetek szempontjából a Germanwings Barcelona–Düsseldorf, valamint az orosz Metrojet Sharm el Sejk–Szentpétervár járatának tragédiája volt. Ismert, hogy a német fapados légitársaság pilótája, Andreas Lubitz szándékosan vezette az Alpok hegyeinek a járatot, miután kizárta a fülkéből a kapitányt, és szakszerű süllyedésbe kezdett. A vizsgálatok adatai szerint Lubitz komoly mentális gondokkal küzdött, amelyeket nem fedtek fel a pilóták szokásos ellenőrzésein. Az orosz gép lezuhanása még vita tárgya, valószínű, hogy a fedélzetén felrobbantott bomba okozta a tragédiát.

A tizenhat légi katasztrófa két olyan légitársaságot is érintett, amely szerepelt az Európai Unió feketelistáján, ezért megvonták tőlük az európai repülési jogot.