Krónika

Beismerte a gyanúsított, hogy megölte nagyszüleit

A debreceni fiatal férfit már előzetesbe helyezték

Brutális kegyetlenséggel öltek meg egy idős házaspárt a hét végén Hosszúpályiban, a gyilkosság elkövetésével az unokát gyanúsítják. A 27 éves debreceni férfi beismerő vallomást tett - jelentették be a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságon kedden sajtótájékoztatón.

Tóth János, a főkapitányság bűnügyi igazgatója elmondta: április 4-én, szombat este érkezett a bejelentés, hogy Hosszúpályiban, a Szabadság útján lakó idős házaspárt a rokonok holtan találták. 
A rendőrök számára egyértelmű volt, hogy gyilkosság történt, ezért emberölés minősített esete miatt indult meg a nyomozás. A helyszíni szemle alapján nyilvánvalóvá vált az is, hogy a kegyetlen gyilkosság péntek este 7 óra körül történhetett. 
A nyomozók vasárnap délelőtt jutottak el a 27 éves debreceni férfihez, aki végül részletes, beismerő vallomást tett. A gyanúsítottat őrizetbe vették.
A munkanélküli férfi rossz anyagi körülmények között élt, tartozásai voltak, egy részüket a napokban kellett volna megadnia. Az elkövető a helyszínről néhány százezer forintot vitt magával, és a nagy részét a gyilkosság utáni napon elköltötte. 
A sajtótájékoztatón a rendőrség bemutatta az elkövetés eszközeit, egy háztartási bárdot és egy konyhakést, valamint az elkövetéskor viselt ruházatot, a lakásból elvitt táskát és a tartalmát. 
A rendőrség indítványozta a gyanúsított előzetes letartóztatást.