Krónika

Az Uber miatt tiltakoznak újra a taxisok

Bár a kormány és az adóhivatal is jelentős szigorításokat vezetett be a feketézők ellen, a taxisok továbbra is elégedetlenek

Ismét taxisblokád kezdődött tegnap a budapesti belvárosban, a demonstrálók továbbra is az Uber tevékenysége ellen tiltakoznak.

taxisok 20160311
Ismét a Deák Ferenc tér volt a tiltakozás egyik helyszíne (Fotó: Nagy Balázs)

Lezárták újra a fővárosi taxisok tegnap a Deák Ferenc tér környékének egy részét. A tíz-húsz autóból álló blokád aktivistái a korábbiakhoz hasonlóan Uber és más hasonló közösségi személyszállítási szolgáltatások működése ellen kezdtek újabb tiltakozásba. A demonstráció szervezői ma este nyolc óráig kaptak területfoglalási engedélyt, de az érintettek nem zárták ki, hogy akciójukat meghosszabbítják.

Horacsek Róbert, a megmozdulásban részt vevő taxisok szóvivője a távirati irodának elmondta, hogy a Hősök teréről indulva a Budapesti Közlekedési Központnál, a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál és a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál petíciókat nyújtottak be, amelyekben a taxisok számára január óta kedvezően megváltozott jogszabályok betartatását követelik. A taxisok egy csoportja megállt a budapesti amerikai nagykövetségnél is, ám azt nem tudni, hogy ezzel mi volt a céljuk. A taxisok szerint az Uber ellehetetleníti a munkájukat, mivel sofőrjei ugyanolyan személyszállítási szolgáltatást végeznek, mint ők, miközben nem felelnek meg a hatályos szabályoknak, és az adózásuk is átláthatatlan az online fizetés miatt.

Az Uber másfél éve kezdte meg magyarországi működését, az okos­telefonokra letölthető utazásmegosztó alkalmazással. Budapesten ezerkétszáz Uber-sofőr dolgozik, a felhasználók száma országosan száztízezer.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a taxisok januári, három napig tartó demonstrációja után bejelentette, hogy zéró toleranciát alkalmaz az uberesekkel szemben. Az Uber erre közölte, hogy februártól csak az a sofőr dolgozhat náluk, aki az adószámát és adatait feltöltötte a cég platformjára, így lehetővé válik a szabályos számlázás, illetve adózás. A NAV a napokban jelentette be, hogy az Uber ügyében nagy összegű költségvetési csalás miatt indítottak nyomozást.