Krónika
A fő irány a környezeti nevelés
A nemzeti parkok erdei iskoláiban évente tízezer gyerek táborozik
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (BFNPI), valamint a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (Nyuduvizig) kezelésében lévő területeken 14-18 éves diákoknak biztosítanak elfoglaltságot ezekben a napokban – mondta tegnap az első kis-balatoni építőtábor Diás-szigeten tartott bemutatásán Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért és környezetügyért felelős államtitkára. Kiemelte, a nemzeti parkok főtevékenységük, azaz a védett területek természetvédelmi kezelése mellett kiegészítő feladatként nagy hangsúlyt fektetnek a környezeti nevelésre is, amelynek helyszínei közé tartoznak az erdei iskolák. Az intézmények által országszerte működtetett tizenöt erdei iskolában évente mintegy tízezer gyermek táborozik, de környezeti nevelési programjaikkal ugyanakkor mintegy kétszázezer embert érnek el egy-egy évben.
Az államtitkár felidézte, hogy a Kis-Balatonról indult még az 1920-as években a természetvédelmi őrzés is, hiszen az akkor nagymértékben pusztuló nagy kócsagok miatt itt kapott feladatot az ország első természetvédelmi őre, az őrök száma országszerte ma már mintegy kétszázötven. A Kis-Balaton nemcsak a természet megőrzése és az értékek védelme miatt, hanem turisztikai szempontból is fontos. Minél több embernek kell megmutatni ezt a térséget, de arra is ügyelni kell, hogy az értékek bemutatása nem üzleti vállalkozás – hangsúlyozta Manninger Jenő, a térség fideszes országgyűlési képviselője. A tíznapos építőtáborban részt vevő huszonöt diák az elmúlt héten négy helyszínen tevékenykedett. A töltéskorona javításával, a Kányavári-szigeten lévő fabútorok és játékok rendbetételével, illetve egy zsilip melletti kezelőépület gondozásával is foglalkoztak.
