Krónika

A Földhöz igen közel repülhet el a kis méretű aszteroida

Sem az idén, sem jövőre nem fenyeget becsapódás

Ismét visszatér bolygónkhoz az a kisebb méretű aszteroida, amely két évvel ezelőtt repült el Földünktől kétmillió kilométerre.

Az idén márciusban ez a kisbolygó sokkal közelebb lehet hozzánk – írta a NASA. Március 5-én két lehetséges forgatókönyv valósulhat meg a 2013 TX68 nevű aszteroida repülésével kapcsolatban. Az egyik, hogy nagyon közel lesz, tizenhétezer kilométeres távolságával (ez kevesebb, mint a holdtávolság ötöde) szinte súrolni fogja bolygónkat. A másik szcenárió jóval távolabbra helyezi az objektumot, legalább tizennégymillió kilométerre. Az adatok bizonytalanságát az okozza, hogy túl rövid ideje figyelik, így a pályaadatok körül még sok a kérdőjel. Annyi biztos, hogy becsapódni nem fog. Jövőre, 2017. szeptember 28-án – amikor ismét visszatér – ugyancsak kicsi az esélye (egy a kétszázötvenmillióhoz) a nem kívánt eseménynek. A kisbolygó - átmérője nagyjából harminc méter - 2046-ban és 2097-ben is megközelít minket, katasztrófa azonban ekkor sem várható.