Három halálos áldozata van a szerda esti, rendkívül heves esőzést követő isztambuli árvíznek, négy eltűntet még keresnek – számolt be csütörtökön a török állami média.
Az Anadolu állami hírügynökség a kormányzói hivatal tájékoztatását idézve közölte, hogy Kagithane negyedben egy férfi holttestét találták meg. Az áldozat azonosítása folyamatban van.
Korábban egy 34 éves nő és egy 14 éves lány haláláról érkezett jelentés. Az Anadolu szerint a nő megbotlott a járdában, beütötte a fejét, majd a kórházban meghalt. A lányt egy tócsában érte halálos áramütés. Mindkét tragédia a Boszporusz európai oldalán történt.
Lakóépületekbe és irodákba tört be a víz, utakat és aluljárókat öntött el a szerda esti felhőszakadás. A közlekedésben súlyos fennakadások keletkeztek, többfelé hosszú torlódásokkal. A város egyes részeiről 1985 óta nem jelentettek ilyen heves esőzést.
Mustafa Ciftci belügyminiszter Ankarában újságíróknak elmondta: szerda óta összesen 2727 embert evakuáltak Isztambulban. A mentésben 46 ezer ember dolgozott, 2288 gépjárművet és 14 csónakot vetettek be. A hatóságokhoz mintegy tízezer segélyhívás futott be, közülük több mint 8500 Isztambulból érkezett.
A tárcavezető bejelentette, hogy Isztambulban és további öt északnyugati iparvárosban szünetel az oktatás. Az előrejelzések ezekben a városokban a következő két napra is heves esőt jeleznek. Ciftci arra kérte a lakosságot, kizárólag halaszthatatlan esetben induljanak útnak, és kerüljék el az aluljárókat.
Davut Gül kormányzó csütörtöki sajtónyilatkozata szerint Isztambul tizennégy negyedében zajlanak kutató-mentő műveletek. Az isztambuli repülőtérről 51 járatot más városokba irányítottak át, további tizenkilencet töröltek. Tizenhat kisebb utat is le kellett zárni.
A város európai oldalának több negyedében átmenetileg az áramellátás és a vízszolgáltatás is megszűnt. A HaberTürk televízió arról számolt be, hogy az Isztambultól mintegy 150 kilométerre keletre fekvő Sakarya tartományban összedőlt egy kétszintes, folyóparti ház.
Az isztambuli Urbanisztikai Kamara értékelése alapján a csapadék mennyisége önmagában nem magyarázza az áradást. A szervezet szerint a pusztításban közrejátszott az évtizedek óta tartó sűrű beépítés, valamint a vizet elnyelő földterületek fogyatkozása is, írta meg az MTI.







