Jogellenesnek nevezte az amerikai kormányzat Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) ellen bejelentett szankcióit az idei Nobel-békedíjas Navi Pillay az AFP francia hírügynökségnek szerdán adott interjúban.
A dél-afrikai jogász és jogvédő úgy fogalmazott: Donald Trump amerikai elnöknek meg kellene tanulnia a jogi tanácsadóitól, hogy miért tilos beavatkozni egy független nemzetközi bíróság működésébe.
Navi Pillay ezt arra reagálva mondta, hogy az Egyesült Államok pénteken az ICC működésének akadályozását célzó intézkedéseket jelentett be. A Trump-adminisztráció azért lépett fel így, mert a hágai testület régebben elfogatóparancsot adott ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök ellen a túlnyomórészt palesztin lakosságú Gázai övezetben feltételezetten elkövetett emberiesség elleni bűncselekmények miatt. A szankciók hat hónap múlva lépnek hatályba, és a bíróság technológiai infrastruktúráját, valamint banki műveleteit is érintik.
Az MTI azt is közölte, hogy a 85 éves Pillay nem tartja véletlennek, hogy az amerikai bejelentés szinte közvetlenül a Nobel-békedíj odaítélése után érkezett. Úgy vélte, az intézkedések összefügghetnek azzal, hogy a díjat nem Trump kapta meg.
Navi Pillay kettős mércének nevezte azt is, hogy korábbi amerikai kormányzatok üdvözölték a Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen kiadott ICC-elfogatóparancsot, miközben a bíróság Izraellel kapcsolatos lépéseit Washington ellenzi.
Pillay szerint jelenleg csekély a politikai akarat arra, hogy Netanjahut felelősségre vonják az ICC előtt, de bízik benne, hogy ez idővel megváltozik.
A dél-afrikai jogász elmondta, még nem döntötte el, mire fordítja a 12 millió svéd koronás, mintegy 1,1 millió eurós pénzjutalmat. Elképzelhetőnek tartja, hogy hazájában támogat oktatási kezdeményezéseket.
Hozzátette: 85 évesen már kevésbé aktív, mint korábban, amikor az ENSZ emberi jogi főbiztosaként 79 országba látogatott el.







