Közösen ment gyilkolni apa és fia, most elítélték őket.
Húsz év fegyházbüntetésre ítélte szerdán a Budapest Környéki Törvényszék első fokon azt a férfit, aki válóperének napján gyilkolta meg fia segítségével felesége új élettársát Dunavarsányban. Fia tizenhét év fegyházat kapott. Őket társtettesként elkövetett emberölésben, emberölés előkészületében, magánlaksértésben, garázdaságban, rongálásban és testi sértésben mondta ki bűnösnek a bíróság. A testület egyben kizárta a vádlottakat a feltételes szabadság lehetőségéből.
A vádirat szerint az elsőrendű vádlott és felesége válóperi tárgyalása 2021. május 3-ra volt kitűzve. A nő már korábban elköltözött új élettársához, akinek a házánál a válóper reggelén apa és fia megjelentek. Az elkövetők kihívták a férfit az utcára, majd rátámadtak: a dulakodás során a fiú a sértettet és a segítségére siető szomszédját is többször megütötte egy vascsővel. Apja közben elővette vadászkését, amellyel kilencszer szúrta meg az áldozatot, aki a helyszínen életét vesztette - olvasható az MTI friss tudósításában






