Jelentős ellenérzéseket keltett a romániai diákok körében, hogy egyenruha viselésre köteleznék őket.
Tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. Idén nyáron a PSD szenátorai nyújtottak be egy törvénytervezetet, mely szerint újra kötelezővé kell(ene) tenni az uniformist az iskolákban. A javaslat átment a szenátuson, a végső döntés a képviselőházé, amely még nem lépett az ügyben. Az egyenruha kérdése egyébként Romániában afféle gumicsont, amit bármikor elő lehet rángatni.
Az eredmény viszont nem kétséges: ezúttal is szép számmal akadtak ellenzői a kezdeményezésnek. Például a Tanulók Országos Tanácsa (CNE), amelynek képviselői elsősorban azt nehezményezik, hogy a szervezetet nem hívták meg a kérdésben folytatott parlamenti vitára, ami nem demokratikus dolog, hiszen nem fejthették ki az álláspontjukat. Ugyanakkor arra kérik a képviselőházat, ne szavazza meg a törvényjavaslatot - ítja a kolozsvári Főtér.
A cikkből amúgy az is kiderül, hogy a szervezet szeptember 28-ára, azaz hétfőre tiltakozási akciót kezdeményezett az ország összes iskolájában. A tanulók szövetsége azt üzeni a döntéshozóknak, hogy a problémákat nem lehet tűvel és cérnával megoldani. Az egyenlőtlenségek nem rejthetők az egyenruha alá, a zaklatások sem szűnnek meg attól, hogy ugyanolyan inget visel mindenki.







