Rendeződött a hátrányos helyzetű tanulók ösztöndíja

A korábbi ösztöndíjasok mellett új gyerekeket is be tudtak vonni a programba

Krónika
  • 2026.09.24. - 02:26
általános iskola osztályterem gyerek tanuló diák tanár tábla
Képünk illusztrációAFP/Hans Lucas/Nicolas Guyonnet

Rendeződött annak a száz mélyszegénységben élő, de kiválóan tanuló gyereknek a helyzete, akik ösztöndíjtámogatását augusztusban felmondta az MBH Bank - közölte a programért felelős Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat.

Azt írták, az MBH Bank helyett több vállalat és magánember vállalta az ösztöndíjprogram támogatását. A felajánlásoknak köszönhetően a korábbi ösztöndíjasok mellett új gyerekeket is be tudtak vonni a programba.

A közleményben felidézték, az MKB Bank 1994-ben vállalta fel az ösztöndíjprogramot, először csak húsz diák számára, majd néhány év után felemelték a gyerekek létszámát százra. A programot az NGYSZ népszerűsítette, ennek nyomán több kisebb-nagyobb cég szállt be a támogatásba, további 110 tanulónak biztosítva a rendszeres havi támogatást. Ebből ötvenet a Magyar Nemzeti Bank segített 2023-ig. Ekkor az eredetileg 210 ösztöndíjas gyerekből csak 160 maradt. Az MKB Bank 2023-as megszűnése után a jogutód MBH Bank automatikusan folytatta a támogatást, ám a második év után jelezték, hogy meg akarják szüntetni, mert mást és másképpen szeretnének segíteni.

Reklám