Kifogyott az illetékesek tolla, annyi bírságot kellett kiróni egy tengerparti szállodára az ocsmány konyhája miatt – olvashatjuk a kolozsvári Főtér lapjain.
A kelet-európai ember - általában - nem szeret sokat foglalkozni a nyaralás megszervezésével, így előszeretettel választ olyan szállást, amely az étkezést is biztosítja - írja a kolozsvári Főtér. Mint olvasható, a Fekete-tenger partjának romániai szakaszán, annak is a Saturn nevezetű üdülőtelepen több ilyen létesítmény is akad. Ezek egyikébe csekkoltak be eléggé sokan - majd elmentek szépen enni.
Csakhogy a fölszolgált menüben némi hiba is akadt, így a hét közepére már csaknem hatvan embert, s köztük tizenegy gyermeket kellett orvosi ellátásban részesíteni. A hatóságok alapos vizsgálata nyomán aztán kiderült, a konyhában nagyon durva állapotok uralkodtak. A Konstanca megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség munkatársai százezer, a Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság pedig tízezer lejre büntették a tulajdonost. Aztán mivel három nap sem volt elég a rendrakáshoz, jött egy újabb, 17.000 lejes bírság.
Egy lej manapság 67,96 forint, tehát a 127 ezer 8,6 millió forintot tesz ki.







