Autóba rejtett pokolgép robbant hétfőre virradóra a Mexikó középső részén lévő Zacatecas állam egyik rendőrőrsénél, hatan megsebesültek - közölték helyi hatóságok.
A tájékoztatás szerint az áldozatok egyike rendőr.
Az állam kormányzata részéről Rodrigo Reyes elmondta, hogy a robbanás megrongálta az Ojocaliente városában lévő őrsöt és a mellette lévő épületeket is. A Facebookon közzétett bejegyzésében hozzátette, hogy a sebesülteket kórházba vitték.
A helyszínt a hadsereg tűzszerészei átvizsgálják, a város iskoláiban hétfőre tervezett iskolai évnyitókat pedig elhalasztották.
Az Egyesült Államokba irányuló drogkereskedelem tranzitútvonalán fekvő állam ellenőrzéséért régóta harcol egymással a Sinaloa és a Jalisco Nueva Generación nevű kábítószeres banda, az AFP francia hírügynökség adatai szerint pedig a mostani volt kevesebb mint egy hét alatt a harmadik pokolgépes incidens.
Az 1,6 millió lakosú államban az utóbbi években visszaszorult az erőszakcselekmények száma, júliusban viszont az Ocojalientétől mintegy 75 kilométerre lévő Pozo de Gamboa egyik hídján öt embert találtak felakasztva, köztük egy volt polgármestert és kormánytisztviselőket. Ugyanazon a napon a környéken üt másik holttestet is találtak.







