Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén.
Érthető, hogy mindenkinek elege van már a kánikulából - vannak azonban létfontosságú munkahelyek és tevékenységek, amelyek nélkülözhetetlenek. Ezért sem bocsátható meg az az eset, amely Bákó megyében történt egy mentőakció során - írja a kolozsvári Főtér.
Mint olvasható, Egy nő vallomása szerint kétéves kislányához mentőt hívott, miután a gyermek 39 fokos lázzal és hányással küszködött. Nem elég, hogy a kocsi egy óra és húsz perc elteltével érkezett csak a helyszínre, helyben nem is vizsgálták meg a fiatalt, csak betették és az anyuka kérésére, miszerint mi ennek az oka, azt felelték, majd a kórházban megvizsgálják. Az út több mint másfél órába tellett, mivel a mentőcsapat megállt bevásárolni – a sofőr és az asszisztens például dinnyét és zöldségeket szerzett be, miközben a kislánynak már a szeme is fennakadt kínjában.
Az esetet állítólag kivizsgálják majd a hatóságok.







