A Nyíregyházi Törvényszék nem jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte azt az anyát, aki élettársával a fürdőkádban vízbe fojtotta gyermekét - közölte a Nyíregyházi Törvényszék sajtóosztálya hétfőn az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a vádlott 2016-tól élt közös háztartásban élettársával és "középsúlyos fogyatékosságban szenvedő lányával". A 20 éves sértett a mindennapi életben teljeskörű irányításra szorult, 2020 novemberéig egy bentlakásos iskola tanulója volt, de az online oktatás bevezetése után hazaköltözött.
A lány gondozását a vádlott látta el, aki a felmerülő problémákat egyre nehezebben és türelmetlenebbül kezelte, 2022 tavaszától pedig naponta alkoholt fogyasztott. Türelmét a gyermek gondozása iránt elvesztette és ugyanebben az évben júliusban kézzel, majd különböző tárgyakkal bántalmazta lányát - írták.
A közlemény szerint a bántalmazás napján este a nő és élettársa a súlyosan sérült gyermeket a fürdőszobába vitték, ahol együtt vízbe fojtották. A gyilkosság után kitakarították a lakást, majd értesítették a mentőket, akiknek azt állították, hogy a sértettel baleset történt.
A törvényszék aljas indokból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére társtettesként elkövetett emberölés és társtettesként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek az anyát. A bíróság a vádlott letartóztatását a másodfokú ítélet meghozataláig fenntartotta - közölték.
Az asszony élettársa a büntetőeljárás alatt meghalt, így vele szemben a bíróság az eljárást megszüntette.







