Teljesen átalakul az éjszakai közösségi közlekedés szerda éjjel Budapesten: a nappalihoz jobban hasonlító új hálózat az eddiginél kényelmesebb és gyorsabb utazást biztosít, és a főváros minden kerülete mellett számos környékbeli települést is érint - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.
Közleményük szerint az átalakítás célja, hogy lépést tartsanak a főváros és az agglomeráció életével, és a nap minden órájában igazi alternatívát nyújtson a közösségi közlekedés az egyénivel szemben.
Az új éjszakai hálózatról a társaság weboldalán, vagy a BudapestGO alkalmazásban is elérhetőek a szükséges információk, így az éjszakai járatok új menetrendje is. Az utazástervezés és a tájékozódás továbbra is a megszokott felületen történhet, ahol a jegy- és bérletvásárlás is egyszerűen megoldható. Emellett a BKK oldalán egy kifejezetten az új éjszakai hálózat megismerését szolgáló kereső is rendelkezésére áll.
A bevezetés időszakában a BKK munkatársai a főváros több pontján, például az Astoriánál, a Deák Ferenc téren és a Nyugati pályaudvarnál a megállókban is segítik majd az utasok tájékozódását, ezzel párhuzamosan a szakemberek frissítik a köztéri utastájékoztató elemeket, és folyamatosan helyezik ki az új menetrendeket a megállókba - írták.
Az új rendszer egyik alapelve, hogy egy a főváros egészét lefedő, az agglomerációban élők igényeit is kielégítő, jól áttekinthető hálózat jön létre, amely a belvárosból és a Nagykörút térségéből a fő közlekedési tengelyek mentén minden városrész számára biztosítja az eljutást. Több új, közvetlen járat kapcsolja majd össze a külső kerületeket nemcsak a belvárossal, hanem egymással is, számos esetben átszállás nélküli kapcsolatot teremtve.
Könnyebben lehet majd éjszaka eljutni Soroksárra (a belvárost közvetlenül elérő új 966-os busszal), Rákospalota-Újfalu térségébe (a nappali 5-ös busz útvonalát követő új éjszakai 905-ös járattal), vagy Rákosszentmihályra, Budafok, Budatétény és Nagytétény kertvárosi részeibe is (az ezeket a belvároson és az Egressy úton át összekötő új 941-es éjszakai busszal).
Bizonyos járatok a lakótelepek és városrészek bővebb feltárását biztosítják. Emellett több eddig kiszolgálatlan vagy gyengébben ellátott terület is bekapcsolódik az éjszakai közlekedésbe.
Új, rugalmas megoldások, például igényvezérelt járatok is megjelennek. Ilyen például a XII. kerületben Zugliget és Kútvölgy térségét kiszolgáló 955-ös busz, vagy a XVIII. kerületi Szemeretelepen a Nyugati pályaudvarról érkező S50-es éjszakai vonatokhoz hangolt, a Halomi út/Kisfaludy utca/Szarvas csárda tér között közlekedő 983-as busz - írták.
Az éjszakai járatok számos esetben a nappali útvonalakat követik, így a hálózat könnyebben átláthatóvá válik. Ilyen például a 9-es busz éjszakai párja, a 909-es. A fővárost átszelő útvonalon éjszaka csak átszállással lehetett utazni, mostantól viszont a nappali járathoz jobban igazodó útvonalon közlekednek a buszok.
Az új rendszerben megjelennek a trolibuszok is. A belváros és az Örs vezér tere között - a Füredi utcai lakótelep érintésével - éjszakai trolijárat indul 980-as jelzéssel, hétvégente pedig a 972-es troli is az utasok rendelkezésére áll a Deák Ferenc tér és az Orczy tér között.
Az útvonalak egyszerűsítésével és a felesleges kitérők megszüntetésével több vonalon csökken majd az utazási idő, például a XVI. és a XVII. kerületbe, valamint Pécelre is gyorsabb lesz eljutni (a 908-as, 931-es, 969-es és 997-es járatok a Kerepesi úton közlekednek), a Deák Ferenc tér és a Svábhegy között (910-es busz) pedig 10 perccel gyorsabban lehet majd utazni.
A legforgalmasabb tengelyeken sűrűbb és egyenletesebb követés valósul meg, hétvégén pedig még gyakrabban közlekednek majd a járatok. A sűrűbben lakott területeken az éjszakai megállók elérhetősége hasonló lesz a nappalihoz. Az utasoknak így kevesebbet kell majd gyalogolniuk, gyorsabban és kényelmesebben érhetik el úti céljukat, például a kőbányai Kápolna térnél, Káposztásmegyeren, a kispesti Ady Endre út, a XVIII. kerületi Barta Lajos utca térségében, az Egressy út és a Budafoki út környékén, vagy éppen a III. kerületi Harsánylejtőn és a XI. kerületi Kőérberek-Tóvárosban is.
Az éjszakai közlekedés nemcsak a Budapesten, hanem az agglomerációban is változik.
Közölték: a BKK a MÁV-csoporttal és a Közlekedéstudományi Intézettel közösen, a Közlekedési és Beruházási Minisztériummal egyeztetve, a beérkezett visszajelzéseket figyelembe véve vezeti be az új hálózatot.
Ezentúl közvetlen járat közlekedik a Deák Ferenc tér és Pécel között 969-es jelzéssel, és szintén a pesti belvárosig jár majd a 992-es busz Gödöllőről. Budaörs, Budakeszi, Zsámbék és a környékbeli települések jobb kapcsolatait a pesti belváros és a Széll Kálmán tér érintésével egészen Törökbálintig közlekedő 922-es, 922B és 988-as járatok biztosítják. Szentendre felé is javul a közlekedés, az első 943-as busz szintén a belvárosból indul majd, a solymáriak sűrűbb eljutási lehetőségét pedig a Hűvösvölgyből óránként induló és Solymár vasútállomást is elérő 964-es járat biztosítja, Gyálra jelentősen kedvezőbb átszállást biztosít a Határ út metróállomásig meghosszabbított útvonalon közlekedő 994-es járat, és Szigetszentmiklósra is sűrűbben közlekednek a 938-as jelzésű autóbuszok.
A "kék buszos" kiszolgálás mellett a MÁV-csoport csatlakozik a BKK kezdeményezéséhez: új éjszakai "sárga" Volán-járatok indulnak Érd, Vác, Gyömrő és Vecsés térségében - olvasható a közleményben.







