Krónika
Kereki Judit lesz a kora gyermekkori jóllétért felelős szakállamtitkár
Lannert Judit megköszönte, hogy Kereki Judit elfogadta a felkérést

Lannert Judit azt írta, mindennap bemutat egy-egy szakembert, akikkel közösen dolgoznak majd a magyar oktatás és gyermekügy megújításán.
Hozzátette, mindannyian komoly szakmai tapasztalatot, saját víziót és erős elkötelezettséget hoznak magukkal. Közös céljuk, hogy adatvezérelt módon, társadalmi párbeszédre építve gyermekközpontú, 21. századi oktatási rendszert építsenek, és ezzel Magyarországot "valódi tanuló társadalommá" tegyék.
Közölte azt is, hogy az Oktatási és Gyermekügyi Minisztériumban a közigazgatási és parlamenti államtitkárságok mellett négy szakmai államtitkárság jön létre: a kora gyermekkori jóllétért, a közoktatásért, a felsőoktatásért, valamint a szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkárság.
Azt írta: Kereki Juditot kérte fel a kora gyermekkori jóllétért felelős szakállamtitkárnak. Kereki Judit közgazdász, gyógypedagógus, több mint húsz éve foglalkozik a kora gyermekkori intervenció kérdéskörével, valamint a korai ellátórendszer fejlesztési lehetőségeivel. Kutatóként, egyetemi docensként, hazai és uniós projektek szakmai vezetőjeként, számos publikáció és módszertani anyag szerzőjeként kiemelkedő szakmai munkát végzett. Rendszerszintű gondolkodása és gyakorlati tapasztalata meghatározó értéket képvisel a következő évek munkájában - jellemezte a szakállamtitkárnak felkért Kereki Juditot a miniszter.
Hozzátette: Kereki Judit négy felnőtt gyermek édesanyjaként személyesen is pontosan érti a családok mindennapi kihívásait és felelősségét.
A bejegyzésben idézték Kereki Juditot, aki közölte: azért szeretne dolgozni, hogy "minden gyermek megkapja az életkezdéshez szükséges figyelmet, támogatást és fejlődési lehetőségeket".
"Hiszek abban, hogy a családok partnerként való megerősítésével és a szakemberek együttműködésére építve olyan biztonságos, szeretetteljes és méltányos rendszer hozható létre, amely minden gyermek számára valódi esélyt biztosít a kibontakozásra" - fűzte hozzá.
Lannert Judit megköszönte, hogy Kereki Judit elfogadta a felkérést.
