Krónika
Eltitkolni szerette volna, mégis a világ figyelmét vonta magára
Melania Trump megpróbálta elsöpörni az Epstein-botrány ügyét

„Nem vagyok Epstein áldozata. Epstein nem mutatott be engem Donald Trumpnak” – mondta, miközben olyan ügyet igyekezett lezárni, amelyről az utóbbi időben széles körű nyilvános találgatások voltak.
Trump korábban azt mondta, soha nem volt közeli barátja Epsteinnek, bár a 2000-es években alkalmanként találkoztak New York-i és floridai társasági eseményeken. A first lady szerint „a hazugságoknak, amelyek őt a szégyenbe került Jeffrey Epsteinhez kötik, most véget kell vetni”, bár konkrét vádakat nem részletezett - írja a CNN.
Úgy tűnt, hogy a first lady belefáradt azokba a hírekbe és találgatásokba, amelyek szerinte alaptalanul hozzák őt összefüggésbe Epsteinnel. Helyzetét tovább nehezíti, hogy közeli kapcsolatban áll a férjével, aki egy olyan kormányt vezet, amelyet Epstein áldozatai azzal vádolnak, hogy nem hallgatja meg őket.
A first lady beszéde alig hat percig tartott, és kizárólag az Epstein-ügyre fókuszált. Ugyanakkor a következményei messze túlmutathatnak ezen, mivel egy politikailag különösen érzékeny időszakban szólalt meg, ami kellemetlen helyzetet teremthet férje számára is, hiszen a Fehér Ház egyre nehezebben tudja kézben tartani a Donald Trump második ciklusáról kialakítani kívánt üzenetet.
A helyzetet tovább rontották az elnök ellentmondásos és heves megszólalásai az iráni háborúval kapcsolatban, amelyek még a hagyományosan támogató konzervatív médiumok részéről is kritikát váltottak ki.
A kérdés többekben felmerült: miért érezte most szükségét a visszahúzódó, a nyilvánosságot kerülő Melania Trump-nak, hogy ilyen erős nyilatkozatot tegyen egy eleve érzékeny ügyben?
Egyes értelmezések szerint a megszólalás mögött személyes indokok is állhatnak. Melania Trump korábban visszautasította azokat a „megalapozatlan” állításokat, amelyek Epsteinnel hozták összefüggésbe, és arra is utalt, hogy egy 2002-es e-mail váltás Ghislaine Maxwelllel félreértelmezhető volt.
Trump tagadott mindent, ami Epstein-üggyel kapcsolatos, és azt állította, hogy a 2000-es évek elején megszakította a kapcsolatot férfivel, még azelőtt, hogy a bűncselekményei nyilvánosságra kerültek volna. Ugyanakkor az elnökre – sok más ismert közszereplővel együtt – nyomás nehezedik, hogy tisztázza, mit tudott Epsteinről, aki kiterjedt befolyási hálózatot épített ki maga körül.
Felesége eddig nem beszélt nyilvánosan az ügyről, ám korábban több esetben is sikerült elérnie, hogy a róla szóló, Epsteinnel összefüggő állítások miatt bocsánatot kérjenek tőle különböző kiadók és médiumok, köztük a HarperCollins Publishing, James Carville és a Daily Beast.
Egy, az ügyhöz közel álló forrás a CNN-nek azt mondta, az elnök tudott arról, hogy felesége nyilatkozni készül, ugyanakkor az elnök később az MSNOW-nak azt nyilatkozta, hogy „nem tudott róla semmit”. Ez az ellentmondás illeszkedik a Fehér Ház kommunikációját érő kritikákhoz, amelyek más ügyekben is következetlenségeket emlegetnek.
Trump hónapokon át azt hangsúlyozta, hogy az Epstein-ügy egy demokraták által felfújt „átverés”, és szerinte ideje továbblépni. A botrány fennmaradása miatti frusztrációja állítólag szerepet játszhatott abban is, hogy a múlt héten leváltotta Pam Bondi főügyészt.
