„Béla kapitány” ötévesen indult világhódító útjára

Angyalföldön született, és itt is élt egész életében. Már ötévesen „Béla kapitánynak” nevezte magát, innen beceneve. A szakmunkásképző iskolában dízelmotor-szerelőnek tanult, apjával együtt járt dolgozni a hajógyárba, a katonaságot kamaszkori szívideg-gyulladása következtében úszta meg.

Egy tévéműsorban hallotta Bill Haley Rock Around the Clock című számát és elhatározta, hogy megtanul gitározni. Összespórolta a hangszer árát, még egy tanárhoz is elment, ott azonban a „Rock and rollt ne játsszanak, nem is tanítok” felirat fogadta. Magától, magnóról hallgatva tanulta a számokat, rengeteget gyakorolt – a zenén kívül sok minden érdekelte, rengeteget olvasott is. Először munkahelye, a Magyar Acélárugyár big bandjében játszott, majd 1964-ben csatlakozott az akkor már ismert Atlantis együtteshez. Egyre nehezebben tudta összeegyeztetni a kétműszakos munkát a fellépésekkel, és végül a zenét választotta, felmondott a vállalatnál.

Az Atlantis jó megélhetést kínált, az országban mindenhol felléptek, 1965 nyarán négyszámos lemezük is megjelent. Radics Béla azonban a maga útját akarta járni, önálló zenekart alapított. Első kísérlete nem volt hosszú életű, így visszament az Atlantisba, majd rövid ideig a Pannónia és a Sankó zenekarban pengette a gitárt, akkoriban fedezte fel magának a bluest.

1968 tavaszán létrehozta a Sakk-Matt együttest, amelynek egyre gyarapodó közönsége őrjöngve figyelte, ahogy „R. B. Kapitány” keze futkározott a gitárnyakon a Cream-nótákban, ahogy foggal pengetett a Jimi Hendrix-számokban. Visszaemlékezése szerint 1969 olyan volt, mint egy szép álom, az együttes sikert sikerre halmozott, csaknem 30 ezres tömeg előtt játszott a Tabánban. Az év vége felé csatlakozott hozzájuk énekesnek Demjén Ferenc, de a hivatalos kultúrpolitika irányvonalának megfelelően a sajtó, a rádió, a hanglemezgyár nem vett tudomást róluk. A csapatban a lehetőségek híján az ellentétek a szakításig éleződtek, Radics ezután alapította meg a szintén rhythm and bluest játszó Tűzkerék együttest, de az a banda sem volt hosszú életű.

A gitáros 1972-ben elfogadta az első magyar hard rock supergroup, a Taurus ajánlatát, ahol a Metróból érkező Brunner Győző dobossal, a Neotonból átigazoló Som Lajos basszusgitárossal és Balázs Fecó billentyűssel játszott együtt. Ilyen erejű zenét hazai előadóktól addig nemigen lehetett hallani, május 1-jei bemutatkozásuk a magyar rockzene legendás pillanata lett. Abban az évben hatalmas sikert arattak a Kisstadionban a Free együttes előzenekaraként, a közönség nem akarta leengedni őket a színpadról (a nem tervezett show-elemként a fogaival gitározó Radics Béla száját elvágta a húr, s a sebből csak úgy ömlött a vér). Rendszeresen játszottak egy dunai hajón, ahol az indulás előtt a rakparton és a belvárosban „Bélát a pártba, a Taurust a kormányba” jelszavakat skandálta a tömeg.

Ez már sok volt a kultúrpolitika irányítóinak: az együttes nem készíthetett nagylemezt, mindössze két kislemezük jelenhetett meg, az egyiken Radics legismertebb szerzeményével, a Zöld csillaggal. A Som Lajos helyére lépő Zoránnal próbálták „szelídíteni” az együttest, de ez már előre vetítette a közelgő véget. Hiába volt kész egy nagylemezre való anyag, a Taurus 1973-ban szétszéledt, hárman közülük Nyugatra mentek bárzenésznek.

A megcsömörlött Radics Béla visszahúzódott a nyilvánosságtól, a falra akasztotta legendás Gibsonját, gyakorlás helyett az angyalföldi kocsmákban lehetett látni. Zenélt még az Alligátor együttessel (1973), a Nevadával (1974), 1975-ben újraélesztette a Tűzkereket, 1977-ben a Budai Ifjúsági Parkban egy nosztalgiakoncerten minden reklám nélkül ismét tízezer ember előtt játszhatott. 1978-ban a tévében is felléphetett, de egyre jobban befelé fordult, az alkohol rabja lett.

Már nagyon rossz állapotban volt, amikor 1982 májusában fellépett a Budai Ifjúsági Parkban, majd október 18-án, alig 36 évesen meghalt. A Megyeri úti temetőben helyezték örök nyugalomra, sírkövének árát rockzenészek gyűjtötték össze. Sírfelirata így szól: „Minden idők legnagyobb magyar gitárosa. Legyen neki könnyű a föld!”

Emlékére egykori angyalföldi lakóházán táblát helyeztek el, 2005 októberében Kovács Károly róla készített szobrát is felavatták a XIII. kerületi Gyöngyösi utcában. 2013-ban egy addig névtelen közterületet neveztek el róla, a Radics Béla utca közvetlenül határos azzal a lakótömbbel, ahol a zenész élt. Az elmúlt években CD-n több archív felvétele jelent meg, életéről, munkásságáról három könyvet is kiadtak, elveszettnek hitt bíborszínű Gibson gitárját 2019-ben a Várkert Bazárban, egy ingyenes koncerten mutatták be. 2023-ban került a mozikba a Radics Béla, a megátkozott gitáros című életrajzi alkotás, Klacsán Gábor alkotásában a nagyjátékfilm, a dokumentumfilm és a zenés film elemei keverednek.