Február 5-én lejár az Új START-szerződés

„Holnap éjféltől a világ két legnagyobb nukleáris hatalma - az Egyesült Államok és Oroszország elvileg annyi nukleáris töltetet és hordozó rakétát gyárt és állíthat készenlétbe, amennyit csak akar. Február 5-én lejár ugyanis a még Medvegyev és Obama idején megkötött Új START megállapodás, amely megszabta, hogy mindkét fél maximum 1550 bevethető nukleáris robbanófejjel rendelkezhetett, és korlátozta a rakéták, tengeralattjárók és bombázók számát (700 bevethető, összesen 800 eszköz). De ami ennél is fontosabb volt, az a kölcsönös ellenőrizhetőség: a felek évente többször kölcsönösen helyszíni ellenőrzéseket tarthattak egymás silóinál és bázisain, hogy megbizonyosodjanak róla, a másik nem hazudik és nem ver át” - írta.

Közölte: az Új START 2020 óta lényegében csak papíron működött, mégis fontos, szimbolikus jelentőségű a meghosszabbítás nélküli megszűnése. A Covid-járvány kirobbanásával ugyanis Oroszország nem engedte be a másik fél megfigyelőit a saját katonai létesítményeibe, 2023-ban pedig felfüggesztették az Új START-ban való részvételt.

„Sajnos az elmúlt évtized a ”szerződésbontások kora„ volt, ami egy kifejezetten aggasztó folyamat volt. 2019-ben USA egyoldalúan kilépett a kis- és közepes hatótávolságú rakéták korlátozásáról szóló INF-szerződésből, mert szerintük az oroszok valójában csaltak, és nem tartották azt be. 2020/21-ben pedig mind az oroszok, mind az amerikaiak kiléptek a Nyitott Égbolt megállapodásból, amely lehetővé tette a feleknek, hogy fegyvertelen megfigyelő repülőgépekkel ellenőrizzék egymás katonai mozgásait. 2023-ban a háború miatt az oroszok kiléptek az európai konvencionális erők korlátozásáról szóló CFE-szerződésből” írta Bendarzsevszkij Anton.

A „szerződésbontások korának” alapvetően két fő oka van: az egyik, a jelenlegi turbulens korszakból fakadó bizalmatlanság és instabilitás. A másik ok pedig az átrendeződő világrendszerben keresendő: a korábbi, még a hidegháború időszakáig visszanyúló korlátozó szerződések egy előző korszakban születtek - tette hozzá.

„Egy olyan korszakban, amikor a világot két szuperhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió dominálta. A világ azonban azóta egy sokkal komplexebb hellyé vált: felemelkedett Kína, India és más hatalmak. Washingtonban joggal mondhatják azt, hogy minek korlátozzuk magunkat az oroszokkal, miközben senki másra ezek a korlátozások nem érvényesek. Senki nem tudja felügyelni jelenleg Kínát vagy Indiát. Tehát vagy változtassuk meg a rendszert úgy, hogy minden érintett hatalom legyen tagja a korlátozásoknak, vagy töröljük el azokat (és ez utóbbi az, ami most történik)” - közölte.

„A fegyverkorlátozási szerződések hiánya nem egyszerűen csak több bombát jelent, hanem egy veszélyesebb világot. Persze már néhány száz nukleáris töltettel el lehetne pusztítani a világot, tehát jogosan merülhet fel a kérdés, hogy nem mindegy, hogy ötezer töltete van valakinek, vagy tízezer? Nem mindegy, ugyanis a rendszer a kölcsönös elrettentés stabilitásán alapul. Ha a stabilitás megborul, akkor abból hosszú távú következmények lesznek. Ha az egyik fél korlátlanul kezd fegyvereket gyártani, az mindenki mást is a gyártás felpörgetésére kényszeríti, hogy nem maradjon le” - írta Bendarzsevszkij Anton.

Hozzátette: így történhetett, hogy a hidegháború csúcspontján a szovjetek és az amerikaiak is 30-40 ezer robbanófejjel rendelkeztek - fejenként.

„Ma ez ugye 5-6 ezer. A katonai doktrína a túlbiztosításra épült: úgy számoltak, hogy egy atomháborúban a rakéták jelentős része megsemmisül a földön, elromlik repülés közben, vagy lelövi a védelem. Ezért annyit gyártottak, hogy még egy pusztító első csapás után is maradjon elég fegyverük a világ teljes elpusztításához. És ha az egyik fél úgy érzi, elegendő rakétája van ahhoz, hogy egy első csapással megsemmisítse a másik összes fegyverét, az elrettentés logikája összeomlik. Ezért veszélyes a kölcsönös korlátozás nélküli játék” - közölte.