Krónika

Már van, ahol szabad a jégre lépni

Tilos szabad vizek jegén tartózkodni éjszaka

Az elmúlt napokba tovább vastagodott a balatoni jégtakaró a part mentén, így mostanra biztonságosan rá lehet menni.

Már van, ahol szabad a jégre lépni
A parttól távolabb eső jégfelületet továbbra is veszélyes megközelíteni
Fotó: Facebook/Magyarország Kormánya

A jégen való tartózkodás és közlekedés legalapvetőbb szabálya, hogy a szabad vizek jegére csak akkor szabad lépni, ha az kellő szilárdságú, nem olvad, illetve nem mozog. Az állóvizek jege akkor tekinthető kellő szilárdságúnak, ha vastagsága eléri vagy meg is haladja a 10 centimétert, szerkezete pedig erős, jó minőségű. A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság péntek délelőtti közleménye szerint a Balaton déli partján a parti sáv melletti jég tovább hízott, erősödött, és immár elérte a 12-15 centiméteres vastagságot. A tó északi partján ugyanakkor a víz később kezdett befagyni: ott jellemzően 8-12 centiméter közötti a jégvastagság, így még nem mindenhol kellően szilárd a jégréteg.

Így szabad a Balaton jegére lépni

A déli parton tehát már kellően vastag és megfelelően biztonságos a jég ahhoz, hogy például sétálni, korcsolyázni lehessen rajta. Ezzel együtt a rendőrség az alábbi szabályok betartására hívja fel a figyelmet.

  • Csak a parthoz nagyon közel (50-70 méteren belül), kis vízmélységű területeken ajánlott a jégen tartózkodni.
  • Kizárólag nappal és jó látási viszonyok között lépjünk a part menti jégre, illetve lehetőleg ne egyedül, hanem társaságban!
  • Fontos továbbá, hogy legyen nálunk feltöltött telefon, hogy szükség esetén azonnal segítséget tudjunk hívni.
  • Járművekkel tilos a jégre menni.

A parttól távolabb eső jégfelületet továbbra is veszélyes megközelíteni. Egyrészt ott már nem lehet megbízhatóan felbecsülni a jégvastagságot és –minőséget, másrészt a Balaton természetéhez hozzátartoznak a rianások, repedések, kisebb hőforrások, amelyek miatt előfordulhatnak vékonyabb részek a jégtakarón. Az aktuális időjárás-előrejelzés alapján a jövő héttől komolyabb lehűlés érkezik, amely tovább erősíti majd a jeget a magyar tengeren.

Büntetésre számíthat, aki megszegi a szabályokat

A rendőrségi közlemény hangsúlyozza, hogy szigorúan tilos szabad vizek jegén tartózkodni éjszaka és korlátozott látási viszonyok között, járművel, valamint kikötők és veszteglőhelyek területén. A balesetek megelőzése érdekében a rendőrök a jégen tartózkodás szabályait fokozottan ellenőrzik. A szabályszegőkkel szemben a rendőr, a közterület-felügyelő, a halászati őr és a hivatásos katasztrófavédelmi szerv erre felhatalmazott ügyintézője:

  • figyelmeztetést alkalmazhat;
  • 6500-tól 65 ezer (ismételt elkövetés esetén 90 ezer) forintig terjedő helyszíni bírságot szabhat ki;
  • vagy szabálysértési eljárást indíthat, amelyben akár 200 ezer forintig terjedő pénzbírságot is kiszabhatnak.

Ha bármilyen jéggel kapcsolatos veszélyhelyzetet észlelünk (beszakadás, süllyedés), vagy esetleg mi kerülnénk bajba, a 112-es segélyhívón vagy a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság ingyenesen hívható 1817-es segélyhívó telefonszámán tehetünk bejelentést – írta meg a hazipatika.com.

Kapcsolódó írásaink