Krónika

Itt a tanítási szünetek pontos rendje

Az időjárás megnehezítette az emberek életét, a havazás és az ónos eső sem kedvezetett a közlekedésnek

Az iskolákban több helyen felmerült a rendkívüli tanítási szünet lehetősége is, azonban szerencsére erre nem volt szükség. Most mutatjuk azt, hogy a tavaszi félévben mire számíthatnak a szülők és a gyerekek.

Itt a tanítási szünetek pontos rendje
Volt olyan intézmény, amelyben nem indították el az iskolabuszt (képünk illusztráció)
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP/Christian Charisius

Az elmúlt héten megmutatta igazi arcát a tél, súlyos mínuszokat mutattak a hőmérők, közben pedig nagy havazás és ónos eső is kísérte a hideget. Emiatt fel is merült, hogy rendkívüli tanítási szünetet rendelnek el az iskolákban, végül erre Fejér vármegyében nem került sor, a szülők és a gyermekek így gondtalanul készülhetnek a tavaszi félévre – írja a feol.hu.

Meddig lehet jelentkezni a középiskolákba?

Az első és a legfontosabb, ami minden nyolcadik osztályos tanulót és szüleit érinti, az a gimnáziukba, szakgimnáziumokba és szakiskolákba való jelentkezés. A középiskolai felvételi eljárás 2026 elején több lépcsőben zajlik:

  • A központi írásbeli vizsgát január 24-én, szombaton tartják, míg a pótló alkalom február 3-án lesz majd.
  • Az általános iskolásoknak február 19-ig kell véglegesíteniük jelentkezésüket a kiválasztott középfokú intézményekbe.
  • A felvételi folyamat szóbeli szakasza március elején indul és március 19-ig tart, ezekről az iskolák saját hatáskörükben döntenek.

Rendkívüli tanítási szünet nem volt, de hosszabb tavaszi szünet lesz

A 2025-2026-os tanévben rendkívüli tanítási szünet eddig nem volt a legtöbb intézményben, bár a téli időjárás sok helyen megnehezítette a dolgokat. A tavaszi szünetben azonban más lesz a helyzet, mint az elmúlt években, hiszen húsvétvasárnap április 5-re esik, a tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap április 1-kén, szerdán lesz. Ez azt jelenti, hogy a gyerekek április 2-től április 12-ig élvezhetik a pihenést, először április 13-án kell iskolába menniük, így kéthetes szünetet kapnak ezúttal.

Az április a ballagó óvodásoknak is fontos időszak, hiszen április 23-án és 24-én kell lebonyolítani az általános iskolai beiratkozást. Ebben az időszakban minden tanköteles korú gyermek esetében kötelező a hivatalos beiratkozás.

Az időjárásra visszatérve: a hóhelyzetet nem könnyítette a hófúvás, amely miatt több esetben is figyelmeztetést adtak ki, nem egyszer pedig utakat is lezártak Fejér vármegyében. Ez is nehezítette a tanulók iskolába jutását, volt olyan intézmény, amelyben nem indították el az iskolabuszt a diákokért amiatt, hogy ne érje őket baleset.

Kapcsolódó írásaink