1947-ben Thor Heyerdahl norvég felfedező ambiciózus utazásra indult, hogy megkérdőjelezze a Polinézia benépesítésével kapcsolatos elfogadott elméleteket: egy fahajón átkelt a Csendes-óceánon, hogy bebizonyítsa elméletét – írja a greekreporter.com.
Míg a legtöbb tudós úgy vélte, hogy a szigeteket délkelet-ázsiai népek népesítették be, Heyerdahl egy másik elképzelést javasolt: az ősi dél-amerikaiak egyszerű tutajokon tehették meg az utat a Csendes-óceánon át – írja a greekreporter.com.
Heyerdahl elmélete a Marquesas-szigeteken végzett munkája során öltött formát. Ott kulturális hasonlóságokat észlelt Dél-Amerikával, és olyan óceáni áramlatokat és szeleket figyelt meg, amelyek elősegíthették a Peruból Polinéziába való utazást. Egy ilyen utazást hagyományos módszerekkel és anyagokkal rekonstruált, hogy tesztelje elképzelését.
A Kon-Tiki építése
Heyerdahl és csapata épített egy Kon-Tiki nevű tutajt a perui Callaóban. A tutajt kilenc nagy balsafa rönkből építették, amelyeket kenderkötéllel kötöttek össze, a támasztékot pedig keresztfák adták.
Egy 29 láb magas árboc tartotta a pamutvászonból készült négyzet alakú vitorlát, és egy kis bambuszkabin nyújtott alapvető menedéket. Fémet nem használtak, hogy a tutaj a lehető legközelebb álljon ahhoz, amit az ősi hajósok használhattak.
Vitorlázás és partra szállás
1947. április 28-án a Kon-Tiki kihajózott Callaóból. A perui haditengerészet 50 mérföldre vontatta ki a tengerre, hogy elkerülje a parti forgalmat. Onnan a legénység a Humboldt-áramlatra hagyatkozott, hogy nyugat felé vigye őket. A hatalmas Csendes-óceánon való átkelés tele volt veszélyekkel, többek között óriási hullámokkal és heves viharokkal. A legénység kókuszdióból, édesburgonyából és útközben fogott halakból élt.
97 nap után a legénység szárazföldet pillantott meg. Először augusztus 4-én érték el az Angatau-atollt, de a zord körülmények megakadályozták a partraszállást.
Augusztus 7-én a Kon-Tiki három nappal később zátonyra futott, és partot ért egy lakatlan szigeten, a francia polinéziai Raroia-atoll közelében. Az út mintegy 4300 tengeri mérföldet (6980 kilométert) tett meg, és 101 napig tartott, bizonyítva, hogy egy ilyen út lehetséges volt az ősi technológiával.
Globális elismerés és örökség
A Kon-Tiki expedíció megragadta a közvélemény fantáziáját, és széles körű médiafigyelmet kapott. Heyerdahl könyve, A Kon-Tiki expedíció: By Raft Across the South Seas” című könyve bestseller lett, és számos nyelvre lefordították.
Az útról készült dokumentumfilm 1951-ben elnyerte a legjobb dokumentumfilmnek járó Oscar-díjat. Az eredeti tutaj ma a norvégiai Oslóban található Kon-Tiki Múzeumban látható.
Az expedíció sikere ellenére Heyerdahl elméletét szkeptikusan fogadták. A legtöbb régészeti, nyelvészeti és genetikai bizonyíték azt támasztja alá, hogy Polinéziát Délkelet-Ázsiából telepítették be.
A legújabb genetikai vizsgálatok arra utalnak, hogy az európai felfedezők megérkezése előtt volt némi kapcsolat a polinéziaiak és az amerikai őslakosok között, de ez valószínűleg inkább korlátozott kölcsönhatásokról, mintsem nagyszabású vándorlásokról szólt.
Mindazonáltal a Kon-Tiki-expedíció továbbra is az emberi kíváncsiság, bátorság és felfedezés erőteljes szimbóluma. Heyerdahl merész utazása megkérdőjelezte a hagyományos gondolkodást, és további kutatásokat inspirált az ősi navigáció és kulturális csereprogramok terén. Kalandja maradandó nyomot hagyott a felfedezések történetében, és továbbra is inspirálja az új generációkat.
