Az emberre gyakorolt háttérsugárzás hatásainak megértéséhez szolgálhatnak adalékkal a csernobili tiltott zónában bóklászó gazdátlan ebek. A 1986-os baleset utáni aggodalmak, miszerint a kutyák elvándorolnak és – úgymond – szétviszik a genetikai mutációkat, nem bizonyultak igaznak.
1986. április 26-án a hajnali órákban két robbanás rázta meg a csernobili atomerőművet. A negyedik reaktor balesete jelentős mennyiségű radioaktív anyagot lövellt a levegőbe, melynek nyomán a szovjet hatóságok több ezer embert evakuáltak a környékről. Otthonok ezrei maradtak hátra üresen – s bennük seregnyi házikedvenc is magára.
A katasztrófa után a mentőcsapatok szinte azonnal igyekeztek módszeresen felkutatni és lelőni az elhagyott és kóbor állatokat (leginkább kutyákat) azzal a céllal, hogy megállítsák a radioaktivitás – és nem mellékesen a genetikai mutációk – terjedését. Néhány tucat eb mégis túlélte – s ezek utódai most izgalmas válaszokat adhatnak a tudósoknak számos kérdésre – olvasható a Nature-ban.
A cikkben megemlítik, mára kiderült, hogy alaptalan volt a le nem lőtt kutyák elvándorlásától és a genetikai mutációk széthordásától való félelem. A populáció – bár ma is folyamatosan évi több százas-ezres tételben ritkítják – ha nem is virul, de köszöni, megvan.
Felidézik, az első genetikai vizsgálatok során az erőmű közelében lelt, ma elvadult ebekből gyűjtött DNS mintákból kiderült, hogy azok olyan példányok leszármazottjai, amelyek vagy a baleset idején éltek ott, vagy utólag vándoroltak a zónába. A tudósok most azt próbálják kideríteni, az érintett négylábúak miként maradtak fönt és szaporodtak a Föld egyik legradioaktívabb vidékén. A kutatók abban reménykednek, hogy a megszerzett információkat felhasználva jobban megérthetik a hosszú távú sugárterhelésnek az emberi genetikára és egészségre gyakorolt hatását
