Első magyarként teljesítette a japán Cugaru-csatorna átúszását Mányoki Attila zalaegerszegi hosszútávúszó a napokban. A sportoló több mint harminchét kilométert tett meg hét és fél óra alatt. A Honsu és Hokkaido szigete között elért eredmény a világon a második legjobbnak számít. Mányoki Attila tegnap érkezett haza Japánból.
A nyár végén újabb megpróbáltatás várja a sportolót (Fotó: MH)
– Honnan jött az ötlet, hogy átkeljen a világ egyik legnehezebben átúszható csatornáján?
– Hosszú évek tapasztalatai adták az ötletet. Sok hasonló távolságú versenyen álltam már rajthoz, és izgatott a feladat, valóban képes vagyok-e arra, hogy megcsináljam. Az Ocean’s Seven elnevezésű versenysorozatban indultam, amelynek nehézségét mutatja, hogy Japánban arra csak azok a versenyzők nevezhetnek, akik már kellő referenciával rendelkeznek.
– Mikor kezdte el szervezni a részvételét?
– Három éve, mert a csatorna átúszására túljelentkezés van. Ráadásul az időjárási viszonyok nagyon nehezek, ezért nem lehet az év bármelyik szakában teljesíteni a távot.
– Hajnali négy órakor vetette vízbe magát. Miért indult ilyen korán?
– Szombaton rajtoltam, de a tervek szerint már pénteken el kellett volna kezdenem az úszást. Az időjárás miatt egy nappal el kellett halasztani a rajtot, de kifejezetten örültem, hogy a szervezők hajnali időpontot jelöltek meg indulásként. Miután célba értem, másnap erős földrengés rázta meg a környéket, sőt cunamiriadót is elrendeltek. Egyébként a kísérő hajó kapitánya rendelkezik azzal a joggal, hogy veszélyes időjárási körülmények miatt leállítsa a versenyt.
– Milyen volt az úszás, kedvezett a versenyzőknek a víz?
– Kezdetben a víz kellemes, huszonkét fokos volt, néhány óra múlva azonban a szél felerősödött, nagy hullámokat korbácsolt. Szerencsére később kitisztult az idő, a hullámzás is enyhült. Végig jó erőben éreztem magam, bár a célhoz közeledve egy kis időre meg kellett szakítanom az úszást. Arrafelé sok a cápa, ezért már a startnál kaptam egy cápariasztót, amely mágneses jelet bocsát ki egy tíz méter sugarú körben. Az állatok viszont megközelítették a kísérő hajót és a szervezők úgy határoztak, hogy a biztonságom érdekében függesszük fel az úszást. A hajóba kapaszkodva negyedórás pihenőt tartottam. Közben rádión kérték egy másik hajó segítségét is, így két hajó között folytattam a versenyt.
– Kik várták a célba érkezéskor?
– Ilyen nagy távoknál soha nem tudhatja az ember, hogy hol és mikor ér partot. Hokkaidó szigeténél a kísérő hajók csak egy bizonyos távolságig tudtak követni, onnan már kíséret nélkül kellett kiúsznom a partra és megérinteni egy sziklát. Attól a pillanattól lett hivatalos az eredményem. Kétségtelen, hogy rettenetesen elfáradtam, visszaúsztam a hajóhoz, és visszatértünk a starthelyre, ahonnan egyből a szállodába mentem pihenni.
– Most következik a megérdemelt pihenés?
– Csak rövid ideig, augusztus 30-án Görögországba, Koroniba utazom, ahol 2004 óta díszpolgár vagyok. A városban a világ legjobb tizenöt hosszútávúszójának rendeznek harmincöt kilométeres versenyt. Ott semmilyen rendkívüli körülménytől nem kell tartani, kedvező viszonyok várnak ránk.
