A farkas legendás, népmesei állat, a magyar kultúra része, sokszor jelképes szereplője. Magyarországon sokáig kipusztultnak könyvelték el a nagyragadozókat, ám a szakemberek az elmúlt időszakban azt észlelték, hogy a farkasok visszatértek. A napokban véget ért az a program, amelynek célja a Szlovákia területéről visszatelepült, őshonos állatok hazai ökológiai sajátosságainak vizsgálata volt.
Szerencse és türelem is kell egy intelligens és óvatos vadállat megismeréséhez (képünk illusztráció) (Fotó: Reuters)
Az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság és a Kelet Szlovákiai Múzeum együttműködésében a napokban fejeződött be az a kétéves kutatási program, amelynek célja a Szlovákia felől Magyarországra visszatelepült, őshonos nagyragadozók hazai ökológiai sajátosságainak vizsgálata, a határrégióban élő farkas-szubpopuláció összehangolt monitorozási módszerének kialakítása volt. A szakembereknek ürülék- és vizeletmintából, genotípus meghatározása alapján öt farkast sikerült azonosítaniuk. Minden valószínűség szerint egy hímet, egy nőstényt és a kölyköket.
„A farkas rendkívüli intelligenciával rendelkező, óvatos, bizalmatlan állat, ennek köszönhetően nem tartozik a könnyen csapdázható vadfajok közé. Befogásához precizitás, optimális terepviszonyok, friss préda és nagy adag türelem szükséges, némi szerencsével fűszerezve. A begyűjtött és megvizsgált minták GPS-koordinátái alapján megrajzolhatóvá vált a farkasok által használt minimális területnagyság is” – mondta lapunknak Kelemen Tímea, az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság projektkoordinátora. A szakember elmondta, Magyarországon a második világháború után csak elvétve lehetett megfigyelni farkasokat, mivel az itthon előforduló egyedek többségét illegálisan ejtették el, így ezek a nyilvánosság elé sem kerültek. Szlovákiában az 1980 és 1989 közötti időszakban jelentősen megnőtt a farkasok létszáma, és ezzel együtt megnőtt az elejtések száma is.
Valószínűleg ezzel a létszámnövekedéssel magyarázható a faj spontán visszatelepülése az Aggteleki-karsztra és a Zempléni-hegységbe. „Az illegális elejtések miatt még napjainkban sem állíthatjuk, hogy a karszton stabil populáció él, a téli nyomkövetések alapján feltételezhető az is, hogy az itt élő családok összetétele két-három évente megváltozik. A feltevés igazolására, illetve cáfolására rádiótelemetriás kutatást és noninvazív mintákból származó genetikai azonosítást végeztünk” – mondta. A projekt közel ötszázezer eurós európai uniós támogatással, a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében valósult meg.
