Fegyveresek ütöttek rajta az északkelet-nigériai Borno állam egyik támaszpontján, legkevesebb 15 embert megöltek és mintegy huszat megsebesítettek – közölték csütörtökön katonai források. Az akciót feltehetően a Boko Haram iszlamista terrorszervezet követte el.
A támadás szerda éjszaka történt Guzamala körzetben, a fegyveresek pedig a környékbeli településen is gyújtogattak.
A dzsihadisták tíz katonával és egy, az iszlamisták ellen szerveződött civil védelmi csoport legkevesebb öt tagjával végeztek.
Nigéria északkeleti részén 2009 óta garázdálkodik a Boko Haram, illetve az abból kivált Iszlám Állam – Nyugat-afrikai Tartomány (ISWAP) terrorszervezet – írta meg az MTI.





