Bemutatta fogságban született dalait Szagi Dekel-Hen, a Gázai övezetben közel másfél évig fogva tartott, majd kiszabadult izraeli túsz hétfő este egykori kibucában, Nir Ózban – jelentette a Ynet hírportál.
Az Izraeli Fesztivál keretében rendezett koncerten Szagi Dekel-Hen kilenc dalt mutatott be mintegy háromezer fős közönség előtt a Gázai övezet közelében fekvő Nir Óz kibuc ebédlője előtti gyepen, ahol október 7. óta főként temetéseket tartottak.
„Nem énekes vagyok, hanem egy apa, aki énekel” – mondta dalainak előadása előtt a kibucból 2023. október 7-én elhurcolt, jelenleg 37 éves, háromgyermekes édesapa. Elmesélte, hogy a fogságban a zene, az, hogy magában énekelt, segített megőriznie a józan eszét.
Az album címe Mínusz egy, mely annak az alagútnak a neve volt, ahol fogva tartották. „Néhány hónap fogság után azon kaptam magam, hogy elkezdek dalokat alkotni. Nem tudtam leírni őket, ezért fejben megtanultam a szövegeket. Nem tudtam eljátszani vagy elénekelni őket, ezért a dallamokat csak elképzeltem” – mesélte az album születésének körülményeiről.
„Tavaly február 15-én kiszabadultam a fogságból. Két nappal később, éjszaka, a kórházban elmentem egy félreeső helyiségbe, és egy oxigénhiányos varangyos béka hangján, halkan, kissé szégyenkezve, felvettem a telefonomra mind a kilenc dalt, szöveggel és dallammal együtt” – tette hozzá.
Az albumon szereplő dalok egy részét feleségének és lányainak írta. A Még nem tudom a neved című dalt Sáhár Mázál nevű kislányának írta, aki akkor született, amikor ő fogságban volt.
A koncert vendége volt többek között Idan Raichel, a világszerte ismert izraeli énekes is.
A Hamász iszlamista palesztin terrorszervezet 2023. október 7-i terrortámadásában Nir Óz kibuc mintegy négyszáz lakójának negyedét megölték vagy túszként a Gázai övezetbe hurcolták. Közülük többeket később megöltek, köztük a Bibasz család három tagját, az édesanyát, valamint négyéves és kilenc hónapos kisfiát.







