HIRDETÉS

Jótékonysági ejtőernyős ugrást hajtott végre Harry herceg

Mindezt egy 102 éves veterán tiszteletére tette

Királyi család
  • 2026.09.27. - 05:43
Cikk borítókép
Harry hercegAFP/Justin Tallis

Harry herceg ejtőernyős ugrással hívta fel a figyelmet a katonai jótékonysági szervezetek munkájára Toronto közelében, beváltva egy 102 éves második világháborús veteránnak tett ígéretét.

Sussex hercege tavaly novemberben, a torontói Sunnybrook Kórház veteránközpontjában találkozott először Ed Marshall-lal. A közös katonai múlt és a veterán közösség támogatása iránti elkötelezettség jegyében elhatározták, hogy együtt hajtanak végre egy ejtőernyős ugrást. Mivel azonban az orvosi vizsgálatok alapján a 102 éves férfi számára a művelet már nem lett volna biztonságos, végül unokája, Bailey ugrott a herceg oldalán, míg a veterán a repülőgépből kísérte figyelemmel az eseményt.

A földet érést követően a herceg a helyi sajtónak adott nyilatkozatában elmondta: egy idős veteránt semmiképpen sem hagyhatott cserben. Hozzátette, bár Marshallt lesújtotta az orvosi döntés, a repülés során ejtőernyővel a hátán, lelkesen biztatta őket. A herceg az ugrás után azonnal felhívta feleségét, Meghan Markle-t, aki megkönnyebbüléssel fogadta a sikeres landolás hírét. Marshall unokája, Bailey külön megköszönte a hercegnek, hogy sűrű időbeosztása ellenére ekkora kockázatot és energiát vállalt a veteránok iránti tiszteletből.

A nyilatkozat során szóba került a hercegi pár nagy-britanniai élete is. Harry herceg elmondása szerint nagyszerű érzés volt visszatérni a szigetországba; gyermekeik, Archie és Lilibet boldogok az iskolában, ami lehetővé teszi számára, hogy teljes mértékben a jövő év júliusában, Birminghamben megrendezendő Invictus Játékokra koncentráljon.

HIRDETÉS

A torontói akcióval a kanadai katonai közösséget támogató Sunnybrook és a True Patriot Love Foundation elnevezésű szervezeteket segítették – utóbbi kulcsszerepet játszott abban is, hogy az Invictus Játékokat korábban Kanadába vigyék.

A jótékonysági ugrást megelőzően a herceg New Yorkban tett rövid látogatást, ahol többek között a Clinton Global Initiative éves találkozóján, valamint egy munkahelyi fiatalok mentális egészségével foglalkozó panelbeszélgetésen vett részt – írta a People.

Reklám
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS