Királyi család

Súlyos állítások jelentek meg Kamilláról

Bennfentesek szerint a királyné átvette az irányítást a palotában

Az állítják, Kamilla férje, Károly király betegségét is felhasználja arra, hogy növelje a befolyását.

Súlyos állítások jelentek meg Kamilláról
Kamilla királyné viselkedése megváltozott
Fotó: AFP/Pool/Arthur Edwards

Lapinformációk szerint Kamilla viselkedése az elmúlt időszakban látványosan megváltozott, különösen amióta férje, III. Károly király beteg. A családhoz közel állók állítólag úgy vélik, hogy a királyné egyre erőteljesebben próbálja kontroll alatt tartani az uralkodót és irányítani a palota működését.

„Kamilla teljes mértékben irányítja Károlyt. Gyakran ragaszkodik ahhoz, hogy a király a szobájában maradjon, és őrjöng, ha férje nem engedelmeskedik neki” – nyilatkozta egy bennfentes. Úgy tudni, a 78 éves Kamilla királyné ezt azzal magyarázza, hogy Károlynak pihenésre van szüksége, és ezt az ő érdekében teszi, de a jólértesültek szerint hatalomvágy vezeti a tetteit. Úgy véli, jobban előtérbe kerülhet, ha Károly nincs mellette.

III. Károly király 2024 februárjában jelentette be, hogy rákos. Akkor hónapokra visszavonult a nyilvánosságtól, majd a kezelések mellett fokozatosan visszatért királyi feladataihoz. 2025 decemberében arról beszélt, hogy az orvostudomány fejlődésének köszönhetően csökkentheti a kezeléseket, és a korai diagnózis lehetővé tette számára, hogy a kezelés alatt is teljes és aktív életet éljen.

Mindig is ivott, de most vedel

„Mindig is problémás ivó volt, de mostanában keményen vedel. Estére már három üveg bort elfogyaszt, ilyenkor agresszív és zsarnoki” − nyilatkozta egy jólértesült a RadarOnline-nak Kamilla királynéról, számol be a life.hu.

Mindent megtesz, hogy Harry és Meghan ne térhessenek vissza

Úgy tudni, Kamilla királyné rosszallóan figyeli, hogy Károly már nem zárkózik el Harry hercegtől és Meghantól. Az informátor szerint mindent megtesz, hogy férje és annak kisebbik fia ne béküljenek ki egymással. Attól is rosszul volt, hogy Károly és Harry 19 hónap után először találkoztak személyesen 2025 szeptemberében a londoni Clarence House-ban és előre retteg, hogy Harry júliusban ismét Angliába látogat a 2027-es birminghami Invictus Games szervezése miatt. „Keményen dolgozik azon, hogy Harry és Meghan ne térhessenek vissza az Egyesült Királyságba” − fogalmazott a bennfentes. „Azt mondta Károlynak, hogy fia visszacsábítása szörnyű ötlet, és mindent megtesz, hogy meghiúsuljon. Ha mégis megjelennek, megfogadta, hogy a lehető legnehezebbé és legkényelmetlenebbé teszi az életüket, amíg Angliában vannak” − pletykálta a Palota forrása, és hozzátette: „Egy számára ideális világban egyszerűen megtiltaná, hogy visszatérjenek. Meggyőződése, hogy Meghan és Harry alattomos patkányok, akiknek nincs helyük a királyi udvarban.”

Harry herceg és Meghan Markle 2020-ban léptek ki a királyi családból, majd televíziós interjúkban és egy Netflix-dokumentumsorozatban bírálták a monarchiát, és a herceg ezt tette a 2023-as Spare című memoárban is, amelyben Kamillának gúnynevet is adott.

Kapcsolódó írásaink