Csudai Sándor emlékére

Egy nagyszerű embert és zseniális fotóst veszített a világ

KÉPÍRÁS
  • 2025.12.22. - 10:31
Cikk borítókép
SzövegMH
FotóMH

A lesújtó hír vasárnap délelőtt érkezett. Elhunyt Csudai Sándor, fotóriporter. Mindössze 38 éves volt. Hemző Károly-díjas, elnyerte a legjobb 30 év alatti fotóriporternek járó Junior Prima díjat, a Pictures of the Year nemzetközi pályázat „Award of Excellence” díját, valamint a 365 Fotópályázaton és a Magyar Sajtófotó pályázaton többször is díjazták munkáit. 2008 és 2016 között a Magyar Hírlap munkatársa volt. Korábbi kollégáit megrendítette halálhíre. Ebben az időszakban készült képeivel emlékezünk rá.

Képszerkesztő: Icsu Renáta

01MH-archív/Csudai Sándor

A 4-es metró építési munkálatai a Fővám téri megállónál 2009-ben

02MH-archív/Csudai Sándor

Légifelvétel az ajkai vörösiszap-tároló gátjának átszakadása következtében elárasztott Kolontár településről 2010-ből

03MH-archív/Csudai Sándor

A vrösiszap katasztrófa nyomai Devecser településen

04MH-archív/Csudai Sándor

Az Innen szép felállni című kép 2011-ben sport (egyedi) kategóriában első helyezést ért el a Magyar Sajtófotó pályázaton.
A képen a 78 kilogrammos Kunkli Tivadar világ és Európa-bajnok thai-box harcos legyőzi a 170 kilós amerikai vegyes harcművész, kick-boxoló, profi birkózó Bob Sappet

05MH-archív/Csudai Sándor

Luminárium a 2013-as Sziget fesztiválon

06MH-archív/Csudai Sándor

A Háború az utcán című sorozat egy képe. 2014-ben képriport (sorozat) kategóriában első helyezést ért el a Magyar Sajtófotó pályázaton.
Több százezer tüntető vette be 2014 elején Ukrajna fővárosában, Kijevben a Függetlenség teret. Az országban véres polgárháború dúlt, melynek több száz sérültje és halálos áldozata volt - írta Csudai a sorozathoz

07MH-archív/Csudai Sándor

Egy felvétel a 2014-ben Bugac-pusztán megrendezett Kurultaj Magyar Törzsi Gyűlésről

08MH-archív/Csudai Sándor

Így festett a Sziget fesztivál Color party-ja 2015-ben

09MH-archív/Csudai Sándor

A 2015-ös évben elszabadultak az indulatok a bicskei vonatállomáson. Rendőrök próbáltak elválasztani egy házaspárt, akik a sínek közé ugrottak

10MH-archív/Csudai Sándor

Menedékkérők Ásotthalomnál a 2015-ös migrációs válság idején

Csudai Sándor 1987-2025