1956. október hősei életüket adták szabadságunkért

1956. október 23-án a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) diákjai indították el azt a történelmi láncreakciót, amely a magyar forradalom és szabadságharc kitöréséhez vezetett.

A Műegyetem hallgatói október 22-én tartott diákgyűlésen megfogalmazták a 16 pontot, amely politikai, gazdasági és szabadságjogi követeléseket tartalmazott. Október 23-án délután tőlük indult ki a békés tüntetés, amelyhez a főváros lakossága is csatlakozott. A műegyetemi diákok kulcsszerepet vállaltak a szabadság felé vezető út első lépéseinél. 1956. október 22-én pontokba szedték elvárásaikat. Követelték a szovjet csapatok azonnali kivonását, a szabad választásokat, Nagy Imre kormányfővé választását, valamint a vélemény- és sajtószabadság is felkerült a felsoroltak közé. Október 23-án, délre a diákok kinyomtatták és terjesztették a 16 pontot. A történelmi hűség miatt fontos tudni, hogy a belügyminisztérium először betiltotta, majd mégis engedélyezte a délutánra tervezett tüntetést. A BME udvaráról délután három órakor több ezer diák indult el fegyelmezett, békés menetben. Céljuk a Bem-szobor volt, hogy szolidaritást vállaljanak a lengyel reformtörekvésekkel.

Mire a Bem térhez értek, kivágták a Rákosi-címert a nemzeti lobogóból. Ez a cselekedet nem a nemzeti zászlót gyalázta meg, hanem a kommunista diktatúra és a szovjet elnyomás jelképét távolította el. A lyukas zászló azóta is a magyar szabadság, a függetlenség és a nemzeti szuverenitás szimbóluma.

A Műegyetemistákhoz útközben csatlakoztak a ELTE, a Petőfi Akadémia hallgatói, majd a pesti gyárak munkásai is. A Bem térre már egy hatalmas, százezres tömeg érkezett. A BME diákjainak bátorsága és szervezettsége adott lendületet annak a fegyvertelen demonstrációnak, amely még aznap este a Magyar Rádiónál fegyveres szabadságharccá eszkalálódott a diktatúra ellen. A fegyvertelen tömeg megérkezett a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épülete elé, ahol szerették volna beolvastatni 16 pontos követelésüket. A rádió épületét védő ÁVH-sok (Államvédelmi Hatóság) azonban sortüzet nyitottak a tüntetőkre, de az állam által az ÁVH-sok erősítéseként kivezényelt karhatalmi és katonai erők egy része a tömeg mellé állt.

A Magyar Dolgozók Pártja (MDP) vezetése, Gerő Ernő első titkárral már 23-án éjjel Moszkvával folytatott egyeztetések során döntött a szovjet hadsereg behívásáról. Október 24-én a hajnali órákban megérkeztek a szovjet tankok és katonák hazánkba, hogy saját döntésük értelmében fegyveresen teremtsenek rendet. Zsukov szovjet honvédelmi miniszter parancsára harckocsikkal vonultak be a fővárosba, hogy megszállják a stratégiai pontokat. A magyar kormány, Hegedüs András miniszterelnökkel az élén papíron is legitimálta a szovjet hadsereg behívását. Október 24-én megválasztották Nagy Imrét az ország minszterelnökének. Az újonnan felállt kormány megkezdte a tárgyalásokat a szovjet csapatok teljes kivonásáról, a Varsói Szerződésből való azonnali kilépésről. A nyugati nagyhatalmak nem nyújtottak a magyar kormánynak segítséget, így a szovjet vezetés november 4-én, a hajnali órákban hadüzenet nélküli háborút indított hazánk ellen. A nyugat újfent magára hagyta országunkat, az ígéretek csak hangzatos szlogenek maradtak. A több napon át folytatott hősi forradalmunk elbukott.

A forradalom alatt a feloldott titkos iratok alapján közel 2700 magyar és több mint 700 szovjet vesztette életét. A harcok alatt hazánkat közel kétszázezren hagyták el, bár voltak akik visszatértek, de számuk elenyésző volt. A forradalomban résztvevőket súlyos retorziók érték, rengeteg honfitársunkat bebörtönözték és statáriális ítélkezéssel számos forradalmárt kivégeztek.