Honvédelem
Eljárás indul Pálinkás Szilveszter százados ellen
A honvédelmi miniszter szerint szabályt szegett, de mellette példamutatóan állt ki az állomány mellett

A honvédelmi miniszter kiemelte Pálinkás Szilveszter százados urat, aki a jövőben kabinetfőnök-helyettesként fog szolgálni közvetlenül Ruszin-Szendi Romulusz mellett.
„Elő is fogom léptetni soron kívül, és meg is fogom fenyíteni. Az eljárásokat el fogok indítani ellene, mert előzetes jelentés nélkül állt nyilvánosság elé és mondta el saját szemszögéből a honvédség helyzetét” - írta a miniszter.
„A szabályok mindenkire vonatkoznak. De egy dolgot világosan ki kell mondanom. Ő nem értem állt ki hanem önökért, a katonákért, az állomány méltóságáért és a becsületéért.”
A miniszter hozzátette, hogy nem tudott arról, hogy Pálinkás Szilveszter elment arra a felvételre, de arról jelentett, hogy a nyilatkozat nyilvánosságra fog kerülni.
„És amikor láttam azt a kiállást is, nem a politikát láttam benne, hanem a bajtársat. Azt az embert, aki hitt abban, hogy együtt erősebbek lehetünk” - zárta Facebook videóját Dr. Ruszin-Szendi Romulusz.
