Honvédelem
Tartalékos gyakorlat több nemzet részvételével
Célja a területvédelmi erők képességeinek fejlesztése

Drót László közölte: 150 magyar, szlovák és lengyel tartalékos katona vesz részt az eseményen, míg Szlovéniából és Horvátországból megfigyelők jöttek.
A katonák a veszélyes terepszakaszok leküzdését, a körletfoglalást és a járőrbázis biztosításának eljárásait gyakorolják. Amint a vendégek láthatták, a feladatok része volt az éleslövészet és a légi egészségügyi kiürítés, azaz a sérültek kimentése, elszállítása helikopterrel.
Új technológia is megjelent a drónok bevonásával - tette hozzá a dandártábornok. A parancsnok meggyőződése, hogy jó úton járnak a közös hadgyakorlatokkal, amelyeken egyre összetettebb küldetéseket kell teljesíteniük.
Nehézségnek nevezte a nyelvi különbözőségeket, ám az angol nyelv katonai felsőfokú tudása következtében leküzdik azokat - hangoztatta Drót László.
