Baka András köztársasági elnök első igazán súlyos döntésében nem látványos kívülállót, hanem az ügyészi szervezet egyik kevéssé ismert belső vezetőjét állította a nyilvánosság elé. Szathmáry Zoltán jelölése ezért nem kínál azonnali, könnyen eladható rendszerváltó képet. Sokkal nehezebb kérdést tesz fel, meg lehet-e újítani belülről azt az intézményt, amelynek működését az elmúlt tizenhat év egyik legsúlyosabb közbizalmi válsága terheli?
Mindenekelőtt egy közjogi pontosítás szükséges, gyakran a médiában megjelenő téves állítással szemben. A köztársasági elnök nem kinevezte, hanem legfőbb ügyésznek jelölte Szathmáry Zoltánt. A jelöltről az Országgyűlés dönt kétharmados többséggel, megbízatása megválasztása esetén kilenc évre szól. A parlament más jelöltet nem választhat, egyet tehet vagy elfogadhatja vagy elutasíthatja az államfő választását.
Ez azonban nem csökkenti, inkább növeli Baka felelősségét. A parlamenti kétharmad a döntést meghozza, de a jelölt személyéért az államfő viseli az első politikai és erkölcsi felelősséget.
Baka első igazi államfői névjegye
Egy köztársasági elnököt nem a kitüntetések átadása, a protokolláris kézfogások vagy az ünnepi beszédek minősítenek igazán. Az mutatja meg az intézményről alkotott felfogását, hogyan él azokkal a ritka pillanatokkal, amikor valódi személyi döntés kerül a kezébe.
Baka András számára ez különösen személyes ügy. A korábbi főbíró mandátumát 2012-ben idő előtt megszüntették, miután nyilvánosan bírálta az igazságszolgáltatást érintő kormányzati változtatásokat. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának Nagykamarája később megállapította, hogy sérült a tisztességes eljáráshoz, valamint a véleménynyilvánításhoz fűződő joga. (EJEB)
Baka tehát nem könyvekből ismeri, mit jelent, amikor a politikai hatalom személyi döntésekkel üzen egy igazságszolgáltatási intézménynek. Éppen ezért legfőbbügyész-jelölése nem lehetett egyszerű káderválasztás.
Az államfő széles körű konzultációt folytatott az igazságszolgáltatás és az ügyvédi hivatás képviselőivel, majd parlamenti felszólalásában kimondta, hogy az ügyészség állapota „rendkívül rossz”, a szervezet iránti közbizalmat helyre kell állítani. Azt is elismerte, hogy a társadalomban kialakult az a meggyőződés, amely szerint egy bizonyos politikai szint fölé nem jutottak el az ügyek.
Választását azzal indokolta, hogy Szathmáry az ügyészség „negyedik vonalából” érkezik, vagyis nem tartozik a legszűkebb felső vezetéshez, de belülről ismeri a szervezet működését. Baka szerint az ügyészség tekintélyét és tisztességét sem teljesen kívülről, sem alulról nem lehet helyreállítani.
Ez átgondolt, ugyanakkor kockázatos döntési logika. Az államfő nem látványos szakítást, hanem ellenőrzött intézményi átmenetet választott.
Ki valójában Szathmáry Zoltán?
Szathmáry nem pártpolitikus, nem közéleti szereplő, és nem valamelyik új korrupcióellenes intézményből érkező elszámoltatási jelkép. Pályáját Miskolcon kezdte, majd büntetőbírósági és fellebbviteli területen dolgozott. A Legfőbb Ügyészségre 2018-ban került, később fővárosi fellebbviteli főügyészhelyettesként, majd főosztályvezető ügyészként tevékenykedett. 2025-ben a Legfőbb Ügyészség Informatikai Főosztályának vezetésére nevezték ki.
PhD-fokozattal rendelkezik, publikációi között a számítástechnikai bűnözés, az elektronikus pénz, a bitcoin büntetőeljárási biztosítása, a zaklatás és az uzsorabűncselekmények is szerepelnek. Szakmai pályája alapján tehát nem kizárólag adminisztratív vezető, hanem a modern bűnözési formák iránt érdeklődő büntetőjogász. (Ügyészség)
Ez a háttér előnyt jelenthet egy olyan korszakban, amikor a korrupciós pénzeket céghálózatokon, kriptoeszközökön, külföldi számlákon és digitális nyomokon keresztül kell követni. Az informatikai tudás azonban önmagában nem intézményi bátorság. Egy ügyészséget nem az tesz függetlenné, hogy modern szoftvereket használ, hanem az, hogy ugyanazzal a szakmai szigorral jár el a tegnapi és a mai hatalom ügyeiben.
Szathmáry legnagyobb előnye és legnagyobb gyengesége ugyanaz: belülről érkezik.
Ismeri a döntési útvonalakat, a személyi viszonyokat, az informális hierarchiát és azokat a pontokat, ahol egy érzékeny ügy felgyorsítható vagy észrevétlenül lelassítható. Egy kívülről érkező vezetőt az apparátus hónapokig is képes volna szakmai részletekkel körbevezetni. Szathmáry esetében ez az időveszteség kevésbé fenyeget.
Csakhogy 2018 óta maga is annak a központi szervezetnek a vezető ügyésze, amelynek korábbi működését most felül kellene vizsgálnia. Nem állíthatja, hogy semmit sem látott abból, ami körülötte történt. Emiatt neki nemcsak a jövőre, hanem saját intézményi múltjára is választ kell adnia.
Hatalomátmentés vagy belső reform?
A jelölés első komoly bírálata éppen erre épül. Horváth Lóránt, az Ügyvédkör elnöke „hatalomátmentésnek” nevezte Szathmáry kiválasztását, arra hivatkozva, hogy Polt Pétert előbb korábbi kabinetfőnöke, Nagy Gábor Bálint követte, most pedig ismét a régi szervezet egyik vezetője kerülhet az ügyészség élére.
A kritika érthető, de önmagában még nem bizonyít semmit. Az, hogy valaki Polt Péter hivatali ideje alatt ügyészként dolgozott, nem teszi automatikusan felelőssé minden vitatott döntésért. Egy jogállam nem építhet kollektív bűnösségre, és egy teljes szakmai szervezetet sem lehet politikai korszakok szerint lecserélni.
A fordított következtetés azonban ugyanilyen hibás lenne. Az ügyészségi múlt nem jelent automatikus függetlenségi bizonyítványt sem. Szathmárynak nem az életrajzával, hanem döntésekkel kell cáfolnia, hogy kinevezése csupán személycsere ugyanazon intézményi kultúra élén.
Baka választása ezért nem felmentés, hanem próbaidő nélküli bizalmi előleg.
Mit lehet kezdeni az elmúlt tizenhat év ügyeivel?
A magyar ügyészség megítélését 2010 után nem elsősorban a hétköznapi büntetőügyek eredményessége rombolta. A közbizalmi válságot az okozta, hogy magas szintű korrupciógyanús ügyekben újra és újra felmerült: vajon ugyanaz a jogi mérce érvényesül-e a politikai hatalomhoz közel és attól távol.
Az Európai Bizottság korábbi jogállamisági jelentései is azt állapították meg, hogy a magyar hatóságok eredményesek számos alacsonyabb és középszintű korrupciós ügyben, miközben hiányzott a magas rangú tisztségviselőket és közvetlen környezetüket érintő ügyek következetes kivizsgálásának meggyőző gyakorlata.
Az elmúlt tizenhat év értékelése azonban nem jelentheti azt, hogy politikai utasításra minden korábbi aktát újra nyitnak. A jogerős bírósági döntések, az elévülés, a bizonyítékok felhasználhatósága és a kétszeres eljárás tilalma az új hatalmat is köti. Ahol viszont egy feljelentést elutasítottak vagy egy nyomozást megszüntettek, új bizonyíték, korábbi eljárási hiba vagy eddig fel nem tárt tény alapján jogszerűen ismét megvizsgálható lehet az ügy.
A cél nem egy ellenkező előjelű politikai ügyészség létrehozása. Nem az volna a változás, ha mostantól más politikai nevek kerülnének automatikusan a vádiratokba. A valódi fordulat az lenne, ha többé semmilyen név nem jelentene előre védettséget.
Öt döntésből kiderül majd, valóban új korszak kezdődik-e
Szathmáry szándékairól ma még többet tudunk feltételezni, mint bizonyítani. Öt területen azonban gyorsan mérhető lesz a működése.
Először: elrendeli-e a korábban lezárt, közérdeklődésre számot tartó ügyek jogilag lehetséges felülvizsgálatát, és nyilvánosan megindokolja-e, mely esetekben miért nincs erre lehetőség?
Másodszor: feltárja-e, hogyan születtek korábban a politikailag érzékeny ügyekben hozott döntések? Fürcht Pál volt nyomozó főügyész lemondó levelében azt állította, hogy egyes eljárásokat informális nyomás befolyásolt. Ez súlyos állítás, amelyet bizonyítani vagy cáfolni kell, nem pedig intézményi hallgatással eltemetni.
Harmadszor: hozzányúl-e a vezetői szerkezethez? Ha minden kulcspozícióban ugyanazok maradnak, a változás ígérete nehezen lesz hihető. Ha viszont politikai tisztogatást rendez, azzal éppen az ügyészség függetlenségét rombolja le.
Negyedszer: partnerként vagy vetélytársként tekint-e az Európai Ügyészségre és az új Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalra? Magyarország 2026 júliusában csatlakozott az Európai Ügyészséghez, a vagyonvisszaszerzési hivatal pedig közpénzt érintő ügyekben nyomozási és vádképviseleti jogosultságokat is kapott. Az új rendszer csak világos hatásköri együttműködéssel működhet. (EUR-Lex, Nemzeti Jogszabálytár)
Ötödször: ugyanolyan következetesen vizsgálja-e majd a TISZA-kormányhoz közel álló személyek ügyeit, mint az előző hatalom szereplőit? Ez lesz a függetlenség végső próbája.
Baka nem kész megoldást, hanem kockázatos esélyt választott
Az államfő döntése nem látványos szakítás. Szathmáry Zoltán jelölése nem adja meg azt az azonnali elégtételt, amelyet egy teljesen külső, közismert korrupcióellenes szereplő kinevezése jelenthetett volna. Cserébe esélyt ad arra, hogy az ügyészség ne politikai megszállásként, hanem belső szakmai fordulatként élje meg a változást.
Ez az esély azonban csak egyszer használható fel.
Ha Szathmáry megválasztása után minden a régi rendben folytatódik, Baka András első nagy döntésére nem megfontolt intézményépítésként, hanem elszalasztott történelmi pillanatként emlékeznek majd. Ha viszont a jelölt képes feltárni a korábbi működés hibáit, megvédeni a tisztességes ügyészeket, és ugyanazzal a mércével fordulni a régi és az új hatalom felé, akkor éppen belső múltja teheti alkalmassá a fordulatra.
Kívülről egyszerűbb lett volna új korszakot hirdetni. Belülről sokkal nehezebb lesz létrehozni.
A legfőbb ügyész valódi kinevezése ezért nem azon a napon történik majd meg, amikor leteszi az esküt. Hanem akkor, amikor az első politikailag kényes ügyben bebizonyítja, hogy a vádemelés útját többé nem a név, hanem kizárólag a bizonyíték jelöli ki.
