Határon túl
Varga: A szabadság az egyik legfontosabb érték
A nemzetgazdasági miniszter Szabadkán tartott ünnepi beszédet
A politikus azt is elmondta: a magyarok számára a szabadság az egyik legfontosabb érték, a személyes szabadság azonban nem létezhet a „nemzeti önrendelkezés őrző bástyái nélkül”. Mint fogalmazott: a kormány a nemzeti eszmét megtartva alkotja újjá Magyarországot, és az utóbbi években bizonyosságot nyert, hogy „az önálló, az önrendelkezés jogára építő politika nem kudarcos, hanem ellenkezőleg, Magyarország és a magyarság sikeréhez vezető út”.
„Mára már elmondhatjuk, hogy van saját nemzeti alaptörvényünk, saját nemzeti gazdaságpolitikánk, amely révén a saját lábunkon állunk, egyesítettük a világban szétszórt nemzetünket, és vannak saját erőből megvalósított eredményeink, amelyeket senki sem kérdőjelezhet meg. Beléptünk tehát a magyar nemzet egy új korszakába, amelyet az elmúlt évek közös erőfeszítésével teremtettünk meg. Az, hogy milyen lesz ez az új korszak, tőlünk függ. A magyar kormány ezért nem ország-, hanem nemzetstratégiában gondolkodik. A nemzeti gondolat áll a politikai akarat mögött, a nemzeti gondolat jelenik meg a mindennapok gyakorlatában” - fogalmazott beszédében Varga Mihály.
Egyetlen bűn az önfeladás

