Határon túl
Tófalvi Zoltánt a magyarságért végzett kiemelkedő teljesítményéért díjazták
Átadták a XX. Tőkés-díjat Kisvárdán
Az alapítvány fennállásának 25. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen Lengyel Szabolcs, a kuratórium elnöke elmondta, a szervezet a magyarságért végzett kiemelkedő teljesítményéért díjazta a sorrendben huszadik Tőkés-díjjal a Marosvásárhelyen élő Tófalvi Zoltánt.
A Tőkés László református püspök nevét viselő alapítvány a rendszerváltáskor alakult, célja, hogy elismerje azok munkáját, akik sokat tettek a nemzet megmaradásáért. A vasárnapi ünnepi istentisztelettel egybekötött díjátadón Tőkés László szentbeszédében kifejtette, csak a szeretet segíthet az Erdélyben élő, egyénileg vagy közösségileg sokszor már teljesen kilátástalan helyzetben lévő magyarok túlélésében és felemelkedésében.
Az eseményen a díjazottat köszöntő és érdemeit méltató beszédet M. Kiss Sándor történész, egyetemi tanár tartotta meg.
