Határon túl
Házi őrizetben Csíkszereda polgármestere
Az egyházi vezetők kiállnak Ráduly mellett
A döntés ellen mind a korrupcióellenes ügyészség (DNA), mind pedig a székelyföldi önkormányzati vezetők fellebbezést nyújthatnak be.
A székelyföldi város elöljáróit szerda este csendőrök vitték Bukarestbe, a DNA központi székházába kihallgatásra, miután az ügyészek házkutatást tartottak lakásaikon, illetve a csíkszeredai városházán.
A DNA még nem közölte, hogy mivel gyanúsítja őket. A romániai sajtóba kiszivárgott értesülések szerint az ügyészek azzal gyanúsítják Ráduly Róbertet, hogy havi tízezer euró (hárommillió forint) csúszópénzt kapott a parkolódíjak begyűjtésével megbízott cég tulajdonosától. Állítólag azzal is gyanúsítják a polgármestert, hogy kétszázezer lej (14 millió forint) csúszópénzt kapott egy építőanyag-kereskedéssel foglalkozó nagyáruház építési engedélyének kiadásáért és a forgalmi rendezés megvalósításáért az áruház környékén.
Kiálltak az egyházi vezetők a polgármester mellett
Tiltakozó tüntetést helyezett kilátásba a korrupcióval meggyanúsított Ráduly Róbert „ügyészségi meghurcoltatása” ellen Darvas Kozma József pápai káplán, csíkszeredai esperes - közölte csütörtökön a kolozsvári Maszol.ro portál.
A Transindex.ro portál arról számolt be, hogy szerda este Böjte Csaba ferences szerzetes is kiállt a székelyföldi város időközben őrizetbe vett elöljárói mellett. A DNA csütörtökön közleményben tudatta, hogy a polgármestert hivatali visszaéléssel, visszaélésre való felbujtással és összeférhetetlenséggel, az alpolgármestert hivatali visszaéléssel és okirathamisításra való felbujtással gyanúsítja. Ráduly Róbert politikai leszámolásnak nevezte a DNA akcióját.Bukarestbe szállítása előtt a polgármester kijelentette: "Soha nem vettem el senkitől semmit!"
Szőke Domokost is kenőpénz elfogadásával gyanúsítják: az ügyészek szerint a reális összeg százszorosáért ítélt oda egy zöldövezeti munkálatra szóló megbízást egy bukaresti cégnek.
Ráduly Róbertet és Szőke Domokost csütörtök hajnalban vitték a bukaresti rendőrségi fogdába, őrizetbe vételük huszonnégy órára szól. A DNA előzetes letartóztatásukat kérte a bukaresti törvényszéktől.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott Ráduly Róbert 2004 óta vezeti Csíkszeredát. A harmincnyolcezer lakosú székelyföldi városban a magyarság a lakosság nyolcvanegy százalékát teszi ki.
