Határon túl
Felvidéki magyarok tiltakoztak Kassán
Az 1945. április 5-én elfogadott Benes-dekrétumok ellen tiltakoztak

Gubík László a rendezvényt követően az MTI-nek azt mondta: bár nincsenek vérmes reményeik arról, hogy milyen lesz a rendezvény visszhangja a szlovák, illetve a cseh közbeszédben, remélik, arra mégis felfigyel a szlovák és a cseh politikum.
"Bízom benne, hogy nem kell újabb hetven, hanem újabb hét évet sem megélnie háborús bűnösként a felvidéki magyaroknak" - jelentette ki Gubík László.
Az 1945. április 5-én az akkori csehszlovák kormány által Kassán elfogadott kormányprogram az ország területén élő összes németet és magyart háborús bűnösnek mondta ki. Ez a dokumentum volt az alapja Edvard Benes csehszlovák államfő azon hírhedt elnöki dekrétumainak, amelyek alapján a második világháború után több mint két és fél millió németet és mintegy százezer magyart fosztottak meg vagyonuktól, állampolgárságuktól és telepítettek ki vagy üldöztek el az országból.
Az úgynevezett Benes-dekrétumokat ugyan ma már gyakorlatilag nem alkalmazzák, de mivel nem érvénytelenítették őket, továbbra is részei a és a cseh jogrendszernek.
