Határon túl

Erdélyiesítené Romániát az EMNP jelöltje

Szilágyi Zsolt szívesen vitázna Kelemen Hunorral

Erdély sok évtizedes elrománosítása után Romániát "erdélyiesítené" Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) államfőjelöltje.

Szilágyi Zsolt a Toró T. Tibor pártelnökkel együtt tartott csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatóján elmondta: a túlközpontosított és korrupt bukaresti politika helyett az erdélyi hagyományokat terjesztené ki Románia egészére. Emellett Szilágyi meggyőződése, hogy Romániát az adminisztratív és pénzügyi önállósággal rendelkező történelmi régiók szövetségi államává kellene alakítani. 
Az EMNP jelöltje elmondta, választási kampányában az emberekkel való közvetlen találkozásokat, a velük folytatott párbeszédet részesíti előnyben. Hozzátette, továbbra is fenntartja a Kelemen Hunornak, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) államfőjelöltjének címzett meghívását egy nyilvános vitára.  "A két jelölt által bemutatott jövőkép és politikai program vitája erős mozgósító tényező lehetne mind az RMDSZ, mind pedig az EMNP szavazótábora számára" - magyarázta Szilágyi Zsolt. 
Toró T. Tibor szerint az SZNT által kidolgozott és az EMNP által is képviselt tervezet a székelyföldi valóságból indul ki, míg az RMDSZ a dél-tiroli modell "rosszul lefordított változatát" kínálja megoldásként.